Miskolc-Diósgyőri Görögkatolikus Parókia

Az urivi áttörés 76. évfordulójához kapcsolódva a doni sírokat kutató és gondozó Mártha Tibor fényeslitkei polgármester meghívására Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita január 9. és 12. között látogatást tesz a Don-kanyarban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita Ács Arnold Bence moszkvai szakdiplomata, a doni sírok másik lelkes kutatója segítségével érkezett Voronyezsbe. A látogatás első napján Mártha Tibor – aki immár ötvenedik alkalommal utazott a Don-kanyarba – kalauzolásával a főpásztor a legfőbb hadművelet, az urivi áttörés helyszínére látogatott el, majd felkeresett számos hadisírt. 

A görögkatolikus érsek, a református polgármester és kísérőik együtt imádkoztak a sokat szenvedett magyar katonákért, illetve az akkor velük harcban álló ellenfeleik lelki üdvéért. A nap megható lelki élménye volt a sok ezer magyar honvéd földi maradványait őrző rudkinói központi temetőben sűrű hóesésben végzett panachida (halottak lelki üdvéért végzett szertartás).

A szertartás végeztével a jelenlévők elénekelték a magyar himnuszt.

Történelmünk egyik legnagyobb tragédiája a II. magyar hadsereg 1942–43-as doni hadművelete. A harcokban eddigi ismereteink szerint 126 ezer honfitársunk vesztette életét.

Mártha Tibor 1990-ben indította el – a helyi lakosok segítségét is kérve – a magyar katonák sírjainak fölkutatását a több száz négyzetkilométeres területen. Minden faluban őrizték a „magyar megszállás” keserű emlékét. Az évtizedek során Mártha Tibor évente többször is kiutazott a Don-kanyarba, hogy feltáró munkát végezzen a térségben; elkészítette az ismert sírok pontos térképét, ő kezdett Magyarországról kopjafákat és kereszteket szállítani a sírokhoz, melyeket azóta is rendszeresen ápol. Az ő munkásságának is köszönhető a rudkinói és boldirevkai magyar honvédtemető létrehozása. Rudkino mellett, a legnagyobb oroszországi magyar tömegsírban közel 27 ezer, Boldirevkában 8735 magyar nyugszik. Az elmúlt évtizedekben tett erőfeszítéseknek köszönhetően több száz magyar sírt sikerült megjelölni, rendbe tenni. A dimbes-dombos terület azonban a mai napig több tízezer magyar maradványait rejti.

A beszámoló teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

A szentszéki követet november 25-én Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz és Szocska Ábel püspökök, valamint a Debrecenben, Hajdúdorogon, illetve környékén szolgáló papok fogadták a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa július 4-én az amerikai származású, magyar felmenőkkel is rendelkező Michael August Blume-ot nevezte ki a Szentszék magyarországi nagykövetévé. Az apostoli nuncius alig néhány hónapja tölti be tisztségét Magyarországon, mégis fontosnak tartotta, hogy Kocsis Fülöp érsek-metropolita meghívását elfogadva a görögkatolikusokat is meglátogassa. Így vett részt a hajdúdorogi székesegyház templombúcsúján, másnap pedig a hiearchák tanácsának ülésén.

November 25-én Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz és Szocska Ábel püspökök, valamint a Debrecenben, Hajdúdorogon, illetve annak környékén szolgáló papok fogadták Michael August Blume-ot a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központban.

Ezen a napon ünnepelték az Istenszülő templomba vezetésének tiszteletére épült és felszentelt székesegyház búcsúját. A különleges alkalmon a szentszéki nagykövet prédikált, aki hálás volt a meghívásért, hiszen apostoli nunciusként először vett részt görögkatolikus Szent Liturgián.

„Afrika három országában, ahol az elmúlt tizenhárom évben szolgáltam, nem volt túl sok keleti katolikus egyház. Itt, Magyarországon ti sokan vagytok, és vannak saját püspökeitek. Adjunk hálát ezért az Istennek Szent II. János Pál szavait idézve, aki úgy beszélt a keleti és nyugati egyházakról, mint két tüdőről, amellyel az Egyház lélegzik. Köszönetet mondunk Istennek, hogy ezen a szertartáson láthatjuk és érzékelhetjük annak a kegyelmét, hogy Krisztusban egységben vagyunk Őszentsége Ferenc pápa vezetése alatt, akit Isten kegyelméből ma én képviselhetek itt” – fogalmazott a szentszéki nagykövet, majd a Lukács-evangélium mondatáról folytatta az elmélkedést: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlő, amelyet szoptál!” (Lk 10,38–42; 11,27–28) – kiáltott fel egy Jézust követő asszony, aki nagyon hamar megértette, hogy Isten áldása van Márián és az ő fián, Jézuson.

„Mária az az új templom, aki saját testébe fogadja az Isten Fiát, és ezáltal az új Szentek Szentjévé válik, ahol az Isten Fia lakozik. Sőt, ez a különleges szerepe még a szülés után sem szűnik meg. Ő mindig is Szűz Mária, az Isten anyja marad. Mind a mai napig folyamatosan közbenjár Fiánál mindazokért, akik hittel kérik őt. Számtalan módon fordulhatunk hozzá: a rózsafüzér imádságával, körmenetekkel, Szűz Mária kegyhelyeinek meglátogatásával és a napközben elmondott fohászokkal” – fogalmazott Michael August Blume, ugyanakkor arra is rávilágított, hogy az Igét hallgatva és azt tettekre váltva megkaphatjuk Isten kegyelmét.

„Ez a mi nagy hivatásunk. Legyünk bár püspökök, papok, szerzetesek, vagy családapák és családanyák, kétkezi munkások, tanárok vagy diákok, mindannyiunknak vágyakoznunk kell arra, hogy hallgassuk és tettekre váltsuk az Isten szavát. Minden alkalommal, amikor a templomba megyünk, az Isten szól hozzánk az Ő Igéjén keresztül. Ugyanakkor figyelnünk kell az Isten szavára saját otthonainkban és családunkban is. Kérjük a mi Nagyasszonyunkat, hogy erősítse meg családjainkat a hitükben, adjon nekik bátorságot, hogy gyermekeket hozzanak a világra, gyermekeket, akik hallgatni fogják Isten Igéjét, és tettekre váltják azt. Gyermekeket, akik közreműködnek abban, hogy megerősödjön ennek a nagyszerű nemzetnek, Magyarországnak a keresztény identitása!” – zárta prédikációját az apostoli nuncius.

A tizenkilenc tibhirine-i vértanút az algériai Oránban avatják boldoggá december 8-án; Angelo Becciu bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa mutatja be a szentmisét. Thomas Georgeon trappista szerzetes, a boldoggáavatási eljárás posztulátora nyilatkozott a SIR hírügynökségnek.

November 19-én mutatták be Rómában Thomas Georgeon és François Vayne könyvét, amelynek címe: Egyszerűen keresztények. A tibhirine-i boldog mártírok élete és üzenete (Semplicemente cristiani. La vita e il messaggio dei beati martiri di Tibhirine). Ebből az alkalomból készült a SIR olasz katolikus hírügynökség interjúja a posztulátorral.

– Milyen üzenetet hagytak ránk a tibhirine-i vértanúk?

– A boldoggá avatás egyik üzenete: mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy éljük meg a másságot, vagyis fogadjuk el a másik másságát, még ha nem is osztozik a hitünkben. A másik ember túl gyakran kelt bennünk félelmet, és az ember jobban szeret olyanok között élni, akik hasonlítanak rá. De azt hiszem, a mai világban a különbözőséget ajándékba kapjuk, hogy gazdagítson minket, mert segít, hogy növekedjünk a saját identitásunkban. Nem veszünk el miatta, hanem lehetővé teszi, hogy gyökereink – emberi és vallási gyökereink – mélyére menjünk.

– Kik voltak a vértanúk? Ön tanulmányozta az életüket: bár különbözőek voltak, van egy olyan szál, amely összeköti őket?

– Szerzetesek voltak, akik az algériai társadalomban végezték szolgálatukat, az algériai egyház tagjai voltak, amely egy különleges, csupán 3 ezer főt számláló egyház egy 99 százalékban muszlim országban. Mindannyian az algériai népnek szentelték életüket. Sokan közülük biztos pontot jelentettek abban a városnegyedben, utcában, ahol éltek. Jelen voltak Algéria tragikus éveiben, hogy ébren tartsák a remény és az emberség kicsiny lángját. És azért, hogy a végsőkig tanúsítsák a barátságukat mindenekelőtt Krisztussal és a mellettük élő emberekkel. A vértanúk között van hat szerzetesnővér is, akiket kevésbé ismernek, mint a tibhirine-i vértanúkat. Lányok nevelésének szentelték az életüket Algír egyik szegénynegyedében, ki a fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozott, ki a családok gondjaival. Nagyon egyszerű emberek voltak, akik a hétköznapokban megélték a kapcsolatot azokkal, akik mások, a muszlimokkal – hogy szőjék a párbeszéd szálait, nem egy teológiai párbeszéd, hanem az élet párbeszédének szálait, és ezzel bebizonyították, hogy az együttélés lehetséges cél.

– És ezért szerették őket a muszlimok is. Hogyan készül Algéria a boldoggá avatásra?

– Az bizonyos, hogy a béke kézművesei voltak, volt bátorságuk és vágyuk is arra, hogy az algériai nép mellett maradjanak akkor, amikor a tragédia átgázolt az életükön. Az algériai Oránban történő boldoggá avatás egyedülálló esemény az Egyház történetében: vértanúkat avatnak boldoggá egy muszlim országban. Egyedülálló esemény az Egyház és Algéria számára is. Elárul valamit arról, mennyire őrzik ezeknek a boldogoknak az emlékét ma is. A lakosság 65 százaléka a ’90-es években még meg sem született, de a történetüket ismerik. Például Oránban, ahol Claverie atya tizenöt éven át volt püspök, még mindig erősen érezhető a hatása a városon, mert olyan ember volt, aki nemcsak a keresztényekkel kezdett párbeszédet, hanem mindenkivel, a kultúra, a nevelés világával, a politikusokkal, és a barátság nagyon erős szálait alakította ki. És a tibhirine-i szerzetesek emléke is él, akik csendesen voltak jelen az algériai Atlasz hegység területén. Monostorukba zarándokok százai látogatnak el, 95 százalékban muszlimok. A tanúságtételük provokáció. Mi az elszabadult individualizmus légkörében élünk, ami arra ösztönöz, hogy mindig előtérbe helyezzük magunkat, a másikkal való kapcsolatban a saját magunk elismerését keressük. Ők pedig provokálnak az ingyenességgel, mert teljesen odaadták az életüket másoknak mint egy ajándékot, és a megbocsátásuk ajándékát is odaadták.

– Hogyan lehet megbocsátani valakinek, aki a halálodat akarja?

– Christian de Chergé tanúságtétele napjainkban nagyon fontos, a 20. század spiritualitásának egyik legfontosabb írása. Ebben ő a megbocsátását kínálja annak, aki meg fogja ölni. Ezek a vértanúk úgy döntöttek, egészen a halálig osztoznak az algériai nép sorsában. Abban a döntésben, hogy maradnak, benne volt az is, hogy meg akarnak bocsátani annak, aki egy napon majd megöli őket. Gyakran úgy nevezik őket, a remény tanúi, mert az Algériát elárasztó vértenger közepén a remény kis lángjai voltak, egy jobb jövő reményének lángjai.

Forrás és fotó: Agensir

Magyar Kurír