Miskolc-Diósgyőri Görögkatolikus Parókia

December 7-én késő délután az olaszországi és vatikáni hagyományoknak megfelelően felavatták a római Szent Péter téren felállított karácsonyfát és betlehemet.

A velencei pátriárka, Concordia-Pordenone püspöke, továbbá Veneto és Friuli-Venezia Giulia tartományok polgári elöljárói jelenlétében avatták fel a karácsonyfát és betlehemet. Az ünnepségen közreműködött a vatikáni csendőrség fúvószenekara; népviseletbe öltözött tánccsoportok adtak műsort, és karácsonyi népi énekek hangzottak el.

A szertartást vezette és köszöntő beszédet mondott Giuseppe Bertello bíboros, a Vatikán Városállam Kormányzóságának elnöke. A főpásztor méltatta a homokbetlehemet alkotó művészcsoport – a kalábriai származású amerikai Richard Varano, a holland Susanne Ruseler, az orosz Ilija Filimonszev és a cseh Radovan Zivny – közös munkáját.

A jesolói homokból készült betlehem január 13-ig, a karácsonyi ünnepkör végéig marad a római Szent Péter tér közepén felállítva.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Jézus arcának korai, szakáll nélküli ábrázolására bukkant egy izraeli művészettörténész a Negev-sivatagban, egy bizánci templom romjában – számolt be a Háárec című újság honlapja november 22-én.

Noha Jézus és a kereszténység a Szentföldön született, ezen a területen alig maradtak fenn korai keresztény művészeti emlékek. De a sivatagi nabateus, majd keresztény városka, Sivta templomainak romjában tavaly óta már a második igen korai Jézus-ábrázolást azonosították, és ezúttal arcképének nyomait is megtalálták.

Emma Majan-Fanar művészettörténész lett figyelmes a templom szentélyének falán a piros festéknyomokra, amelyek egy magas felbontású fényképen Jézus keleti hagyományt követő, szakáll nélküli és rövid hajú, hosszúkás orrú ábrázolását jelenítik meg.

Tavaly Jézus színeváltozásának képét fedezték fel egy oltár mögötti falon, de azon a festményen nem maradtak fenn arcvonásai. Az arcát is megőrző kép egykor a keresztelőkápolnát díszítette, és azt a jelenetet ábrázolja, amikor Keresztelő Szent János megkereszteli Jézust.

Az evangéliumok nem írják le Jézus külsejét, azonban a régi kolostorok és templomok bővelkednek ábrázolásában. Ezek az ábrázolások a Szentföldön rendkívül ritkák. A nyugati hagyomány általában hosszú hajjal és szakállal mutatta, de a korai, keleti stílusban alkotott képeken – mint Sivtában – nincsen szakálla, és általában rövid, göndör a haja.

A Beér-Sevától negyven kilométerre délre fekvő Sivtát a Krisztus előtti 2. században alapították, és mintegy hatszázötven éven át virágzott, majd elhagyták lakói. Az 5. és a 7. század között, a bizánci korban egyszerre három temploma is volt, Jézus átlényegülésének ábrázolását a déliben, megkeresztelését pedig az északiban fedezték fel.

Sivta romjait 1871-ben találta meg Edward Henry Palmer nyelvész és felfedező, azóta számos régész kutatta. A templomok falfestményeinek maradványaira valószínűleg azért nem figyeltek fel eddig, mert súlyosan megrongálódtak, és az évszázadok alatt vastag szennyeződés telepedett rájuk. Ráadásul igen magasan helyezkednek el, és a régészek általában a földhöz közel keresik az újabb leleteket.

Az első ma ismert Jézus-ábrázolás kétszáz évvel halála után született, és hűséges pásztorként, vállán egy juhot hordozva mutatja. Ezt Durában, Szíria iráni határánál találták egy templom keresztelőjében, és 233 és 256 közé datálják. A képek Durában azért maradtak meg, mert az egész város megsemmisült a harmadik század közepén, és a falfestményeket betemette a homok.

Napjainkban Jézust általában barna szemmel ábrázolják, azon feltételezés alapján, hogy az emberek a Közel-Keleten 2000 évvel ezelőtt ilyenek lehettek. Valójában azonban a Földközi-tenger partvidékére mintegy 6500 évvel ezelőtt iráni és dél-törökországi árja bevándorlók is érkeztek, akik keveredtek a helyiekkel, és ennek alapján Jézus szeme bármilyen színű lehetett a kéktől a zöldön át a barnáig.

A kereszténység történetének első évszázadaiban sokféleképpen ábrázolták, rövid és hosszú hajjal, szakállal vagy anélkül. A 4. századi római katakombákban rövid a haja, hasonlóképpen a koptok képein, valamint a Szíriában talált korai, bizánci festményeken. Jézust a nyugati egyházban a 6. századtól ábrázolják hosszú hajjal.

Forrás: MTI

Fotó: Izraelinfo

Magyar Kurír

A szentszéki követet november 25-én Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz és Szocska Ábel püspökök, valamint a Debrecenben, Hajdúdorogon, illetve környékén szolgáló papok fogadták a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa július 4-én az amerikai származású, magyar felmenőkkel is rendelkező Michael August Blume-ot nevezte ki a Szentszék magyarországi nagykövetévé. Az apostoli nuncius alig néhány hónapja tölti be tisztségét Magyarországon, mégis fontosnak tartotta, hogy Kocsis Fülöp érsek-metropolita meghívását elfogadva a görögkatolikusokat is meglátogassa. Így vett részt a hajdúdorogi székesegyház templombúcsúján, másnap pedig a hiearchák tanácsának ülésén.

November 25-én Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz és Szocska Ábel püspökök, valamint a Debrecenben, Hajdúdorogon, illetve annak környékén szolgáló papok fogadták Michael August Blume-ot a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központban.

Ezen a napon ünnepelték az Istenszülő templomba vezetésének tiszteletére épült és felszentelt székesegyház búcsúját. A különleges alkalmon a szentszéki nagykövet prédikált, aki hálás volt a meghívásért, hiszen apostoli nunciusként először vett részt görögkatolikus Szent Liturgián.

„Afrika három országában, ahol az elmúlt tizenhárom évben szolgáltam, nem volt túl sok keleti katolikus egyház. Itt, Magyarországon ti sokan vagytok, és vannak saját püspökeitek. Adjunk hálát ezért az Istennek Szent II. János Pál szavait idézve, aki úgy beszélt a keleti és nyugati egyházakról, mint két tüdőről, amellyel az Egyház lélegzik. Köszönetet mondunk Istennek, hogy ezen a szertartáson láthatjuk és érzékelhetjük annak a kegyelmét, hogy Krisztusban egységben vagyunk Őszentsége Ferenc pápa vezetése alatt, akit Isten kegyelméből ma én képviselhetek itt” – fogalmazott a szentszéki nagykövet, majd a Lukács-evangélium mondatáról folytatta az elmélkedést: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlő, amelyet szoptál!” (Lk 10,38–42; 11,27–28) – kiáltott fel egy Jézust követő asszony, aki nagyon hamar megértette, hogy Isten áldása van Márián és az ő fián, Jézuson.

„Mária az az új templom, aki saját testébe fogadja az Isten Fiát, és ezáltal az új Szentek Szentjévé válik, ahol az Isten Fia lakozik. Sőt, ez a különleges szerepe még a szülés után sem szűnik meg. Ő mindig is Szűz Mária, az Isten anyja marad. Mind a mai napig folyamatosan közbenjár Fiánál mindazokért, akik hittel kérik őt. Számtalan módon fordulhatunk hozzá: a rózsafüzér imádságával, körmenetekkel, Szűz Mária kegyhelyeinek meglátogatásával és a napközben elmondott fohászokkal” – fogalmazott Michael August Blume, ugyanakkor arra is rávilágított, hogy az Igét hallgatva és azt tettekre váltva megkaphatjuk Isten kegyelmét.

„Ez a mi nagy hivatásunk. Legyünk bár püspökök, papok, szerzetesek, vagy családapák és családanyák, kétkezi munkások, tanárok vagy diákok, mindannyiunknak vágyakoznunk kell arra, hogy hallgassuk és tettekre váltsuk az Isten szavát. Minden alkalommal, amikor a templomba megyünk, az Isten szól hozzánk az Ő Igéjén keresztül. Ugyanakkor figyelnünk kell az Isten szavára saját otthonainkban és családunkban is. Kérjük a mi Nagyasszonyunkat, hogy erősítse meg családjainkat a hitükben, adjon nekik bátorságot, hogy gyermekeket hozzanak a világra, gyermekeket, akik hallgatni fogják Isten Igéjét, és tettekre váltják azt. Gyermekeket, akik közreműködnek abban, hogy megerősödjön ennek a nagyszerű nemzetnek, Magyarországnak a keresztény identitása!” – zárta prédikációját az apostoli nuncius.

November 21-től december elejéig négy szobrász építi a homokból készülő betlehemet a Szent Péter téren. Richard Varano az USA-ból, Ilja Filimoncev Oroszországból, Susanne Ruseler Hollandiából és Rodovan Ziuny Csehországból érkezett Rómába.

Az alkotóművészek a Dolomitokból származó 1300 köbméter, közel 700 tonna jesolói homokot használnak fel a jászoljelenet felépítéséhez. November 17-én konténerekben összepréselték a homokot, és piramisformát alakítottak ki. Az első fázisban egy szerkezetet is építettek, amely védelmet nyújt a készülő betlehemnek.

November 22-én hajnalban a Friuli tartománybeli Pordenone település közelében található Cansiglio erdejéből érkezett a kiválasztott vörösfenyő a Vatikánba. A Szent Péter tér leendő karácsonyfáját november 19-én vágták ki az erdészek. A karácsonyfa díszeit a Vatikáni Kormányzóság technikai igazgatósága, az energiatakarékos megvilágítást a németországi Osram cég biztosítja.

Ferenc pápa december 7-én fogadja a karácsonyfát adományozó közösségek küldöttségeit: a Concordia-Pordenonei Egyházmegye, a pordenonei önkormányzat és Friuli-Venezia-Giulia tartomány képviselőit, illetve mindazokat, akik a homokbetlehemen dolgoznak. Aznap délután hivatalos ceremónia keretében avatják fel a betlehemet és kapcsolják be a karácsonyfa fényeit.

A Szentatya december 31-én, az év végi hálaadó szertartást követően tekinti meg a homokból épített betlehemet.

A karácsonyi időszak végén, január 13-án, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén kezdik meg a Szent Péter téren a betlehem és a karácsonyfa lebontását. A homokot eltakarítják; a fenyőfát jótékonysági célra ajánlják fel egy, a faanyagot újrahasznosító cégnek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

A tizenkilenc tibhirine-i vértanút az algériai Oránban avatják boldoggá december 8-án; Angelo Becciu bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa mutatja be a szentmisét. Thomas Georgeon trappista szerzetes, a boldoggáavatási eljárás posztulátora nyilatkozott a SIR hírügynökségnek.

November 19-én mutatták be Rómában Thomas Georgeon és François Vayne könyvét, amelynek címe: Egyszerűen keresztények. A tibhirine-i boldog mártírok élete és üzenete (Semplicemente cristiani. La vita e il messaggio dei beati martiri di Tibhirine). Ebből az alkalomból készült a SIR olasz katolikus hírügynökség interjúja a posztulátorral.

– Milyen üzenetet hagytak ránk a tibhirine-i vértanúk?

– A boldoggá avatás egyik üzenete: mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy éljük meg a másságot, vagyis fogadjuk el a másik másságát, még ha nem is osztozik a hitünkben. A másik ember túl gyakran kelt bennünk félelmet, és az ember jobban szeret olyanok között élni, akik hasonlítanak rá. De azt hiszem, a mai világban a különbözőséget ajándékba kapjuk, hogy gazdagítson minket, mert segít, hogy növekedjünk a saját identitásunkban. Nem veszünk el miatta, hanem lehetővé teszi, hogy gyökereink – emberi és vallási gyökereink – mélyére menjünk.

– Kik voltak a vértanúk? Ön tanulmányozta az életüket: bár különbözőek voltak, van egy olyan szál, amely összeköti őket?

– Szerzetesek voltak, akik az algériai társadalomban végezték szolgálatukat, az algériai egyház tagjai voltak, amely egy különleges, csupán 3 ezer főt számláló egyház egy 99 százalékban muszlim országban. Mindannyian az algériai népnek szentelték életüket. Sokan közülük biztos pontot jelentettek abban a városnegyedben, utcában, ahol éltek. Jelen voltak Algéria tragikus éveiben, hogy ébren tartsák a remény és az emberség kicsiny lángját. És azért, hogy a végsőkig tanúsítsák a barátságukat mindenekelőtt Krisztussal és a mellettük élő emberekkel. A vértanúk között van hat szerzetesnővér is, akiket kevésbé ismernek, mint a tibhirine-i vértanúkat. Lányok nevelésének szentelték az életüket Algír egyik szegénynegyedében, ki a fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozott, ki a családok gondjaival. Nagyon egyszerű emberek voltak, akik a hétköznapokban megélték a kapcsolatot azokkal, akik mások, a muszlimokkal – hogy szőjék a párbeszéd szálait, nem egy teológiai párbeszéd, hanem az élet párbeszédének szálait, és ezzel bebizonyították, hogy az együttélés lehetséges cél.

– És ezért szerették őket a muszlimok is. Hogyan készül Algéria a boldoggá avatásra?

– Az bizonyos, hogy a béke kézművesei voltak, volt bátorságuk és vágyuk is arra, hogy az algériai nép mellett maradjanak akkor, amikor a tragédia átgázolt az életükön. Az algériai Oránban történő boldoggá avatás egyedülálló esemény az Egyház történetében: vértanúkat avatnak boldoggá egy muszlim országban. Egyedülálló esemény az Egyház és Algéria számára is. Elárul valamit arról, mennyire őrzik ezeknek a boldogoknak az emlékét ma is. A lakosság 65 százaléka a ’90-es években még meg sem született, de a történetüket ismerik. Például Oránban, ahol Claverie atya tizenöt éven át volt püspök, még mindig erősen érezhető a hatása a városon, mert olyan ember volt, aki nemcsak a keresztényekkel kezdett párbeszédet, hanem mindenkivel, a kultúra, a nevelés világával, a politikusokkal, és a barátság nagyon erős szálait alakította ki. És a tibhirine-i szerzetesek emléke is él, akik csendesen voltak jelen az algériai Atlasz hegység területén. Monostorukba zarándokok százai látogatnak el, 95 százalékban muszlimok. A tanúságtételük provokáció. Mi az elszabadult individualizmus légkörében élünk, ami arra ösztönöz, hogy mindig előtérbe helyezzük magunkat, a másikkal való kapcsolatban a saját magunk elismerését keressük. Ők pedig provokálnak az ingyenességgel, mert teljesen odaadták az életüket másoknak mint egy ajándékot, és a megbocsátásuk ajándékát is odaadták.

– Hogyan lehet megbocsátani valakinek, aki a halálodat akarja?

– Christian de Chergé tanúságtétele napjainkban nagyon fontos, a 20. század spiritualitásának egyik legfontosabb írása. Ebben ő a megbocsátását kínálja annak, aki meg fogja ölni. Ezek a vértanúk úgy döntöttek, egészen a halálig osztoznak az algériai nép sorsában. Abban a döntésben, hogy maradnak, benne volt az is, hogy meg akarnak bocsátani annak, aki egy napon majd megöli őket. Gyakran úgy nevezik őket, a remény tanúi, mert az Algériát elárasztó vértenger közepén a remény kis lángjai voltak, egy jobb jövő reményének lángjai.

Forrás és fotó: Agensir

Magyar Kurír