Miskolc-Diósgyőri Görögkatolikus Parókia

Lezárult az Európai Örökség cím 2020–21. évi pályázati ciklusának nemzeti szintű előzetes kiválasztási szakasza. A beérkezett pályázatok tematikája szempontjából releváns tizenegy szakterület neves hazai képviselőjéből felállított szakértői tanácsadó testület értékelésével összhangban a kormány a Máriapócs Nemzeti Kegyhelyet terjesztette fel a cím odaítéléséről dönteni hivatott Európai Bizottság részére.

Az Európai Örökség cím általános célkitűzése, hogy az európai polgárokban, különösen a fiatalokban – az európai történelem és kulturális örökség közös értékeire és elemeire alapozva – megerősítse az Európai Unióhoz való tartozás érzését, megszilárdítsa a nemzeti és regionális sokszínűség elismerését, és élénkítse a kultúrák közötti párbeszédet. Az általános célokon túl az Európai Örökség cím lehetőséget teremt a díjazott helyszínek és környezetük vonzerejének növelésére, valamint gazdasági fejlődésének előmozdítására.

A Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház által benyújtott – és a jelenlegi pályázati ciklusban Magyarország által felterjesztett – pályázat a nemzeti kegyhelyet mint nemzetek (ruszin, román, szlovák, ukrán, magyar), korosztályok és emberek közötti hidat jeleníti meg, a helyszín szimbolikus európai értékét kiemelve.

A soron következő, uniós szintű kiválasztási szakasz folyamán az Európai Bizottság 2022 első negyedévében egy független szakértőkből álló testület ajánlása alapján hozza meg döntését a címet elnyerő helyszínekről.

A teljes tagállami jelöltlista ITT tekinthető meg.

Az Európai Örökség címet eddig 25 tagország 48 helyszíne nyerte el – köztük négy magyarországi: 2015-ben a Páneurópai Piknik Emlékpark, 2016-ban a Liszt Ferenc Zeneakadémia, 2018-ban a Dohány utcai zsinagóga, 2020-ban pedig Szentendre.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye; Kormány.hu

Magyar Kurír

Homályos, téli délután fogad bennünket Kenesén; jó alkalom ez arra, hogy átéljük, mennyire hiányzik már a fény, főleg itt, a Balatonnál. Ünnepre készülnek itt, többen is: a templomból kihallatszik az orgonaszó, az esti szentmisére gyakorolnak, Teréz és Erzsébet nővérek pedig a templom mögötti házban igyekeznek gyorsan ráhangolódni az esti ünnepre a munkával töltött nap után. Amikor találkozunk, örömmel, izgatottsággal telik meg a levegő, érzi ezt a kis fekete kutya is, aki „vigyáz rájuk”. Szent Ferenc lelkülete szerint választották ki:

menhelyről került hozzájuk, és azért pont ő, mert a fekete kutyákat általában mindenki otthagyja.

Búcsúzóul még azért kicsit bepiszkítja tappancsaival a szép fekete-barna ünnepi habitust. 

A Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén tett fogadalomújítás egészen különleges. Máskor mindig a helyi közösség előtt, csendesen zajlik az az esemény, ami most, hogy a két nővér huszadik évfordulót ünnepel, Udvardy György érsek jelenlétében történik. Hiszen ő az egyházmegyei jogú Assisi Szent Ferenc Segítő Nővérei Közösségének legfőbb elöljárója. 1996–1997-ben jöttek Kenesére az első nővérek, Erzsébet is. 2000 októberében, éppen aznap, amikor az örökfogadalmát tette le, megérkezett a közösségbe Teréz nővér. Most ketten élnek itt, és együtt szolgálják az Egyházat szem előtt tartva Ferenc pápa kérését: a középkori eredetű ferencességből nem a keretekre, hanem a lényegre kell helyezni a hangsúlyt.

Ahogyan annak idején III. Ince pápa álmában a düledező templomot megtámogatta Ferenc, ők is úgy igyekeznek segíteni az Egyházat plébániai és egyházközségi szinten.

Lelkigyakorlatok tartásával, lelkivezetéssel, hitoktatással fordítják az emberek figyelmét Isten felé. Ez utóbbi esetében arra törekednek, hogy ne csak a tudást adják át, hanem lehetőséget teremtsenek arra is, hogy a testvéri közösségben megtapasztalható legyen az öröm és Isten jelenléte. Jelmondatuk, mely Szent Ferenctől származik, szintén az örömre való meghívásról szól: „Mi Isten komédiásai vagyunk, és azért küld bennünket a világba, hogy az embereket megtanítsuk az igazi örömre!” Legfőbb vágyuk, hogy megszerettessék az emberekkel azt az örömöt, amely Istentől származik, mély belső átalakuláshoz vezet, és nem csak a földi életre szól. 

Napirendjük kialakításának kulcsszava a rugalmasság. Reggel nyolctól általában délután háromig tartanak az órák. Mindennap szentmisén vesznek részt, olvassák a Szentírást, és szentségimádásban töltenek időt Jézussal. A teológiai olvasmányokban való elmélyülés a töltődésen kívül azt is szolgálja, hogy képezzék magukat, és legyen mit átadniuk a rájuk bízottaknak. Saját felelősségük, hogyan illesztik be a mindennapokba mindezt.

Ha túl sok feladat torlódna össze, egy másik, csendesebb napon pótolják, ami elmaradt. 

Teréz nővér számára a legnagyobb öröm a lelkivezetésből fakad: abból, amikor az imádkozó ember eljut az egyirányú kommunikációtól odáig, hogy beszélget Istennel. Erzsébetnek pedig az jelent nagyon sokat, amikor az egykori kis tanítványai immár szülőként hitoktatásra hozzák hozzájuk a gyermekeiket. Ezek az alkalmak mindig megmutatják, hogy nem szélbe szórt maghintés, amit a nővérek a hétköznapokban tesznek; Isten titokban akkor is dolgozik, amikor ők ebből semmit sem látnak. 

A Kenesén töltött több mint húsz év alatt sok minden megváltozott az életükben a szolgálatok és a feladatok terén. Azelőtt kevesebb iskolába és óvodába mentek hittant tanítani, most már Balatonvilágosra és Balatonfőkajárra is átjárnak.

Mindketten tanári végzettséget szereztek. Teréz csak az iskolákban hetente közel száz gyerekkel találkozik, Erzsébet az óvodákban még további ötvennel-hatvannal. 

Itt, Kenesén az az érdekes helyzet alakult ki, hogy a fiatalok a gimnáziumi éveikben más városokban tanulnak, hétvégente és az iskolai szünetekben pedig hazajárnak. Nyáron nem csak velük, hanem természetesen a nyaralókkal is megtelik a Balaton-part. A közösség iránti igény megvan minden itt élőben és ide látogatóban, bármilyen korosztályból származzon is. A közösségépítésre egyre nagyobb lett az igény. A nővérek mindig is szerették volna, hogy a fiatalok minőségi közösségekhez tartozhassanak, ezért hittanos napokat, filmnézéseket, adventi készülődéseket, kirándulásokat szerveztek, pásztorjátékkal készültek a karácsonyra.

Már ezeken az eseményeken is megtapasztalhatták, hogy amikor összegyűlnek a testvérek, köztük van az Úr.

Amikor egyszer a tervezett kirándulást elmosta az eső, és vagy harmincan bennrekedtek a csöpp kis plébániai szobában, nem volt mit tenni, játszani kezdtek. Olyan jól sikerült ez az alkalom, hogy a gyerekek ettől fogva már nem kirándulásra vágytak, hanem a közös játékra. „Máskor egyházközségi farsangot tartottunk – meséli Erzsébet nővér –, kis műsorokkal bemutatkoztak a különböző csoportok. Titokban mindenki tartott attól, hogy nem fog tudni bekapcsolódni a közös játékba. De nem így lett! Akkor átszakadtak ezek a gátak.” 

Amikor Istennek szentelt életű emberekkel találkozunk, szeretnénk megtudni, hogyan alakult az életük, milyen utat jártak be a hivatásuk elfogadásáig. Miként vezette őket Isten, és honnan indultak? Mi vonzotta őket az Egyház szolgálatára? Erről is beszélgettünk a nővérekkel.

Teréz nővér Szegedről származik. Pécsett végzett közgazdaságtudományi egyetemet. Egy nemzetközi cégnél dolgozott könyvvizsgálóként, majd vezetési tanácsadóként. „Elemző, szétszedő-összerakó típus vagyok – mondja –, a karrierem szépen bontakozott, tele voltam sikerekkel és kihívásokkal. De egy nap megkérdeztem magamtól, hogy mi a távlata ennek az életnek. És mi az ára? Láttam, hogy a kollégáim is mennyi lemondást kénytelenek megélni. Néha heti nyolcvan órát is dolgoztunk, hétvégente csapatépítő tréningeken, workshopokon vettünk részt, külföldi utakra jártunk. A taxisok már jól ismertek, mert éjszakánként ők vittek haza a munkahelyemről. Bármilyen magas volt is a fizetésem, nem éreztem, hogy kárpótolna a lemondásokért, és nem láttam, hogy a munkámnak igazán értelme lenne. Ekkor kezdtem ismerkedni különböző vallásokkal, mert gyerekkoromban nem kaptam ilyen irányú nevelést.

Isten azonban megtette a maga lépéseit. A gyermekkori barátnőm felkért keresztanyának, így kerültem kapcsolatba a római katolikus hittel.

Aztán elkezdtem szentmisére járni, és Isten jelenléte beszippantott. Vágyakozva néztem a szerzetesekre: milyen jó nekik, hogy teljes szívvel, minden erejükkel Istennek élhetnek! Egyszer, amikor itt nyaraltam Kenesén, megismertem a segítő nővéreket, és akkor valahogy úgy éreztem, ha Istennek jó ez a hely, akkor nekem is jó. Ez 2000-ben volt, akkor három nővér és egy jelölt volt itt.” 

Erzsébet korábban, 1996. január elsején költözött ide. Akkor még a Szent Ferenc Leányai közösséget találta itt, amelynek tagjai az egyházi szolgálaton kívül betegápolással is foglalkoztak. Most ők szolgálnak a Budapesti Szent Ferenc Kórházban. Erzsébet azonban nem érzett hivatást a betegápolásra, ezért két másik nővérrel együtt Kenesén maradt. „Miskolcról származom. Abban hasonlít az életutam Teréz nővéréhez, hogy én sem gyakorló keresztény családban nőttem fel – osztja meg velünk a történetét. – Ez azért így nem teljesen igaz, hiszen negyedik osztályos koromban a görögkatolikus nagymamám vitt el misére, szerette volna, hogy elsőáldozó legyek. Arról az első miséről úgy jöttem ki, hogy azt mondtam neki: »De jó a papoknak, ők teljesen Istennel vannak, állandóan!« Ezután persze elkezdtem misére, hittanra, kórusba, csoportokba járni.