Főmenü
Belépés
Közelgő eseményeink
| Nincs esemény |
Hírlevél feliratkozás
Térkép
Diósgyőri Görög Katolikus Templom nagyobb térképen való megjelenítése
Az Istenszülő templomba vezetése ünnepe
| 
| 
November 20. kedd:
17.30 — Szent Liturgia
18.15 — Lítiás nagy vecsernye (alkonyati istentisztelet)
November 21. szerda:
08.00 — Utrenye (reggeli istentisztelet)
09.00 — Szent Liturgia
17.30 — Szent Liturgia
18.30 — Vecsernye (alkonyati istentisztelet)
Giorgio atya, a balesetben lebénult pap tanúságtétele: „Én nem mozgok, de Isten szava gyorsan fut”
| |
Giorgio Ronzoni 2011 óta kerekesszékben éli életét, miután egy autóbaleset következtében teljesen lebénult. Továbbra is ő a plébános padovai plébániáján, a hívek hatékony segítségével.
Giorgio Ronzoni 2011-ben, egy augusztusi napon nagy sebességgel haladt az úton, amikor az autója egyik gumija kilyukadt. Ez a pillanat megváltoztatta az életét. Van egy előtte és utána ebben a reményről és kitartásról szóló történetben. Előtte: egy ötvenéves plébános, aki korábban az egyházmegyei kateketikai iroda vezetője volt. Utána: egy fejtől lefelé teljesen lebénult ember. Ilyen helyzetben lehet-e továbbra is plébános? Igen, ha Giorgio Ronzoninak hívják! És ha a hívei elhatározzák, hogy együtt képesek lesznek lelkipásztoruk keze és lába lenni. Padova legősibb templomában vagyunk, a Santa Sofiában, amely a történelmi városrész egyik szűk utcácskájának mélyén található kis ékszerdoboz. Giorgio atya nem szeret magáról beszélni, de az Avvenirének nyilatkozott.
– Giorgio atya, a baleset után hogyan képzelte el a jövőjét?
– Azt gondoltam, nem lehetek többé plébános. Hónapokig nem tudtam mozgatni egy testrészemet sem. Aztán tizenhárom hónap rehabilitációt követően a bal kezemet kicsit tudtam már mozgatni. Giuseppe Benvegnù Pasini (az olasz Caritas igazgatója volt 1986 és 1996 között, 2015-ben hunyt el) biztatásképpen írt nekem egy levelet, amelyben egy lebénult francia püspököt idézett, aki ezt írta a kételkedő XI. Piusz pápának: „Azt hittem, egy egyházmegyét fejjel kell irányítani, nem lábbal…” A plébániai híveim kérték végül Mattiazzo püspöktől, hogy maradhassak. És ő igent mondott.
– Nemcsak a plébániát vezeti, hanem tanít is a trivenetói teológiai fakultáson. Hogyan tud tanítani?
– A technológia segít: használok számítógépet, mobiltelefont, tabletet. A közösségi oldalakat nem, azok nem nekem valók. Van két ápolóm, akik 24 órában gondoskodnak rólam. A plébániai hívek létrehoztak egy szervezetet „Giorgio atya barátai” néven, és mindenben segítenek. A gyakorlati dolgokat meg lehet oldani: van egy lift, ami a lakásból levisz a templomba, kialakítottak rámpákat is. A barátaimtól kaptam egy olyan autót, amelybe egy rámpán keresztül be tudok szállni a kerekesszékemmel. A szentmisén felváltva két áldoztató lapozza a misekönyvet, kezembe adja a paténát és a kelyhet, áldoztatnak.
– Érezte valaha, hogy fogyatékkal élőként elszigetelődik?
– Hát, nem könnyű fogyatékkal élni. De azt látom, hogy vannak teljesen átlagos fiatalok, akik sokkal elszigeteltebbek, mint sok fogyatékkal élő. Vannak látható és láthatatlan korlátok, és egyáltalán nem biztos, hogy a fogyatékkal élők korlátai a nagyobbak.
– Gondolt valaha arra: „Miért pont én?”
– Nem. Sőt, inkább azt gondoltam: Miért nem én? Nem én vagyok a világegyetem középpontja, és azt hiszem, a „Miért pont én?” egy buta kérdés, még ha tiszteletben tartom is azt az embert, aki kimondja. Előbb-utóbb mindenkit ér fájdalom, csalódás, senkit nem kerülnek el a gondok. Ez nem azt jelenti, hogy én mosolyogva fogadtam a baleset következményeit. Az önállóság elvesztése nagy csapás, idő kell ahhoz, hogy hozzászokj, már semmit nem tudsz egyedül megoldani, még a legintimebb életfunkciókat sem.
– Az első pillanatokban sem érezte úgy, hogy Isten elárulta?
– Két tanúságtételt láttam magam előtt, amikor elveszettnek éreztem magam: Martini bíborosét és Szent II. János Pálét. Mindketten nagy méltósággal élték meg a betegséget. És hosszan elmélkedtem Az apostolok cselekedetein is, amikor Pált letartóztatták, és azt mondta: Isten szava nincs bilincsbe verve. Kicsit úgy érzem magam, mintha házi őrizetben lennék, de ahogy Pál, én is tudok emberekkel találkozni. Isten szava továbbra is gyorsan fut, a küldetésem is folytatódik. És arra gondolok, ami János evangéliumának utolsó fejezetében áll, amikor Jézus azt mondja Péternek: amikor megöregszel, lesz, aki oda visz, ahova nem akarod. Az öregség engem ötvenévesen ért el. Ami azt illeti, elárult-e Isten, én mindig meg voltam győződve arról, hogy a hit nem egy talizmán, amelyet ha megkarcolsz, és jól viselkedsz, akkor nem ér semmi baj. Szent Pállal és mindenki mással történt valami…
– Miben segített akkor a hite?
– Mindenki a maga módján éli meg a hitet. Vannak emberek, akik sokat szenvednek, és felajánlják a szenvedésüket. Én ezt nem tudom átérezni. Nem tudok úgy gondolni erre, hogy oda kell adnunk a magunk részét a fájdalomból. Mindenki arra kap meghívást, hogy felajánlja önmagát, úgy, ahogy van, teljes egészében. Amióta kerekesszékben vagyok, egyre több kerekesszékest látok a templomban, valószínűleg vannak olyanok, akiknek ösztönzést, bátorítást adok. Valaki azt mondta: „Amikor rosszul vagyok, és önre gondolok, erőt veszek magamon.” Jól van ez így, ha segít másoknak…
– Ön nem szeret magáról beszélni, most az Avvenirének mégis megtette. Miért?
– Csak azért egyezem bele, hogy magamról beszéljek, hogy elmondjam másoknak: sokféle lehetőség van. Aki nehéz időszakon megy keresztül betegség, gyász, fájdalom miatt, gyakran csak arra vár, hogy valaki azt mondja neki: „Figyelj, nincs vége mindennek.” Hozzászoktunk, hogy azt számítgatjuk, mit vesztettünk el, és nem gondolunk arra, mi mindent tudunk még megtenni. Azt hiszem, hogy a fogyatékkal élők világa sokat adhat ennek a nárcisztikus kornak, amelyben az ember minden vágyáról azt hiszi, joga van az eléréséhez, és az életet csak akkor érdemes leélni, ha minden lehetőség adva van. Nem szeretem, amikor valaki, mert beteg, el akarja dobni az életét, mert „nem élhetek méltó módon”. Ez az élet misztifikálása. A méltóság szónak két melléknévi formája van: méltó és méltóságteljes. Igaz, hogy sokan, akik olyan helyzetben vannak, mint én, nem élnek méltóságteljes módon, mert nem kapnak megfelelő ellátást, támaszt. De ez nem jelenti azt, hogy az életük nem méltó élet. Az élet mindig méltó, senki nem veheti el a méltóságát.
– Jézus ábrázolásai közül melyik tetszik önnek a legjobban?
– A torinói lepel arca. Egy arc, amely a maga mozdulatlanságában nagyon sok energiát sugároz.
Forrás és fotó: Avvenire
Magyar Kurír
Ferenc pápa felhívása: A békébe és ne a háborúba fektessünk be!
| |
November 11-én délben, a Szent Péter téren mondott beszédében a Szentatya megemlékezett az első világháború befejezésének centenáriumáról.
Ferenc pápa az Angelus elimádkozása után a következő szavakkal fordult a Szent Péter-téren összegyült zarándokokhoz:
„Ma száz éve, hogy véget ért az első világháború, melyet elődöm, XVI. Benedek »hasztalan mészárlásnak« nevezett. Ezért ma helyi idő szerint 13.30-kor megszólalnak a harangok az egész világon, így a Szent Péter-bazilika harangjai is. Az első világháború szigorú figyelmeztetés mindenki számára a háború kultúrájának elutasítására és minden jogszerű eszköz igénybevételére a világ számos területén még ma is áldozatokat követelő konfliktusok beszüntetésére. Úgy tűnik, nem tanulunk a történelemből. Miközben imádkozunk annak a borzalmas tragédiának összes áldozatáért, mondjuk ki határozottan: a békébe és ne a háborúba fektessünk be! Nézzünk a nagy Tours-i Szent Márton emblematikus alakjára: ő kettévágta köpenyét, hogy megossza azt egy szegénnyel. Az emberi együttérzésnek ez a mozdulata mutassa meg mindenkinek a béke építésének útját!”
Ferenc pápa 2014. szeptember 13-án, az észak-olaszországi Redipuglia katonai emlékhelyen szentmisét mutatott be az első világháború kitörésének centenáriuma alkalmából és lerótta tiszteletét a harcokban elesett katonák előtt.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Ferenc pápa: Isten nem a mennyiséget, hanem a minőséget nézi!
| |
November 11-i beszédében a Szentatya először a vasárnapi evangéliumról elmélkedett, utána pedig megemlékezett az első világháború befejezésének centenáriumáról, a tegnap boldoggá avatott spanyol vértanúkról és a szegények jövő vasárnap esedékes világnapjáról.
Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Az mai evangélium epizódja (vö. Mk 12,38–44) Jézusnak a jeruzsálemi templomban elkezdett tanításainak sorát zárja, és két, ellentétes alakra irányítja a figyelmet: az írástudóra és az özvegyasszonyra. Miért ellentétesek? Az írástudó a fontos, gazdag, befolyásos embereket képviseli, a másik pedig – az özvegyasszony – az utolsókat, a szegényeket, a gyengéket. Jézusnak az írástudókkal szembeni kemény ítélete valójában nem mindegyikre vonatkozik, hanem csak azokra, akik hivalkodnak társadalmi pozíciójukkal, magukat a „rabbi”, azaz „tanítómester” címmel tüntetik ki, szeretik, ha hódolattal tisztelegnek előttük az emberek, és szeretik elfoglalni az első helyeket (vö. Mk 12,38–39). Az pedig súlyosbítja a helyzetet, hogy hivalkodásuk vallási jellegű, mert „hosszasan imádkoznak – mondja Jézus –, hogy felfigyeljenek rájuk” az emberek (Mk 12,40), és Istent használják fel arra, hogy önmagukat az isteni törvény védelmezőiként állítsák be. Felsőbbrendű és hiú magatartásuk miatt megvetik azokat, akik keveset számítanak vagy szűkös anyagi helyzetben vannak, mint például az özvegyek.
Jézus leleplezi ezt a visszás működésmódot: felemeli szavát a gyengék vallásilag motivált elnyomása ellen, és világosan kijelenti, hogy Isten az utolsók oldalán áll. Hogy mélyen bevésse tanítványai elméjébe ezt a tanítást, a valós életből hoz példát: egy szegény özvegyasszonyról van szó, akinek a társadalomban elfoglalt helye teljesen jelentéktelen volt, mert nem volt férje, aki kiállt volna a jogai mellett, és ezért könnyű zsákmányává válhatott bármely gátlástalan hitelezőnek, ezek az uzsorások ugyanis üldözték a gyengéket, hogy azok fizessenek nekik. Ez az asszony csak két darab aprópénzt dob a templom perselyébe, mindenét, amije maradt, és úgy teszi ezt, hogy lehetőleg ne vegyék őt észre, szinte szégyelli magát. Viszont épp ezzel az alázatos magatartással nagyon jelentős vallási és lelki tettet hajt végre. Igazán áldozatot vállaló gesztusa nem marad észrevétlen Jézus szemében, sőt ő benne látja felvillanni azt a teljes önátadást, amelyre tanítványait nevelni akarja.
A tanítás, melyet ma Jézus felkínál nekünk, segít visszaszereznünk, ami lényeges az életben, és segíti mindennapi, konkrét kapcsolatunkat Istennel. Testvéreim, az Úr a miénktől eltérő mérleget használ. Tőlünk eltérően méri meg az embereket és tetteiket: Isten nem a mennyiséget, hanem a minőséget teszi mérlegre, a szívet vizsgálja, a szándék tisztaságát nézi. Ez azt jelenti, hogy amikor „adunk” Istennek az imában és az embereknek a szeretet cselekedeteiben, mindig menekülnünk kellene a ritualizmustól és a formalizmustól. „Adásunknak” mentesnek kellene lennie a számítás logikájától. Ehelyett az ingyenesség kifejeződésének kell lennie, amiként Jézus cselekedett velünk: ingyenesen mentett meg bennünket, nem fizettette meg velünk a megváltás árát. Ingyenesen mentett meg bennünket! Nekünk tehát úgy kell cselekednünk, hogy az az ingyenesség kifejeződése legyen. Látjuk tehát, miért állítja a keresztény élet példaképéül Jézus azt a szegény, jószívű özvegyasszonyt. Nem tudjuk a nevét, viszont ismerjük a szívét – majd ott találjuk a mennyországban, és odamegyünk, hogy üdvözöljük, ez biztos –, és a szív az, ami számít Isten szemében. Amikor megkísért bennünket a feltűnési vágy, és szeretnénk számlálgatni jócselekedet einket, amikor túlságosan törődünk azzal, hogy mit szólnak mások, és amikor – hadd mondjam – „páváskodunk”, gondoljunk erre az asszonyra! Jót tesz majd nekünk: segít, hogy levetkőzzük, ami felesleges, és arra figyeljünk, ami valóban fontos; és segít, hogy alázatosak maradjunk.
Szűz Mária, az önmagát teljesen Istennek adó szegény asszony támogasson bennünket azon elhatározásunkban, hogy az Úrnak és testvéreinknek ne valamit adjunk a magunkéból, hanem önnön magunkat adjuk – alázatos, önzetlen felajánlással!
A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:
Kedves testvéreim! Tegnap volt Barcelonában Teodoro Illera del Olmo atyának és tizenöt vértanútársának boldoggá avatása. Tizenhárom megszentelt személyről és három világi személyről van szó. A Sancto Petro in Vinculis kongregációhoz kilenc szerzetes és a világi férfiak tartoztak, három szerzetesnő az Isteni Pásztor Anyjának Kapucinus Nővérei kongregációhoz, egy szerzetesnő pedig a Szent Szív Ferences Nővérei kongregációhoz. Ezeket az új boldogokat hitük miatt ölték meg, eltérő helyen és időpontban, a múlt századi háborúban és vallásüldözés során Spanyolországban. Dicsőítsük az Urat ezekért a bátor tanúiért, és tapsoljuk meg őket!
Ma száz éve, hogy véget ért az első világháború, melyet elődöm, XVI. Benedek „hasztalan mészárlásnak” nevezett. Ezért ma helyi idő szerint 13.30-kor megszólalnak a harangok az egész világon, a Szent Péter-bazilika harangjai is. Az első világháború szigorú figyelmeztetés mindenki számára a háború kultúrájának elutasítására és minden jogszerű eszköz igénybevételére a világ számos területén még ma is áldozatokat követelő konfliktusok beszüntetésére. Úgy tűnik, nem tanulunk a történelemből. Miközben imádkozunk annak a borzalmas tragédiának összes áldozatáért, mondjuk ki határozottan: a békébe és ne a háborúba fektessünk be! Nézzünk a nagy Tours-i Szent Márton emblematikus alakjára: ő kettévágta köpenyét, hogy megossza azt egy szegénnyel. Az emberi együttérzésnek ez a mozdulata mutassa meg mindenkinek a béke építésének útját!
Jövő vasárnap tartjuk a szegények világnapját, számos kezdeményezéssel, melyek az evangelizációt, az imát és az osztozás szolgálják. Itt, a Szent Péter téren is felállítottunk egy egészségügyi ellátóközpontot, amely egy héten keresztül szívesen áll rendelkezésére minden segítséget kérőnek. Kívánom, hogy ez a világnap járuljon hozzá ahhoz, hogy egyre jobban odafigyeljünk a legutolsók, a kirekesztettek, az éhezők szükségleteire.
Köszönetet mondok mindnyájatoknak, akik Rómából, Olaszországból és a világ sok tájáról érkeztetek. Köszöntöm a spanyolországi mengíbari és barcelonai híveket, Szűz Mária Szeplőtelen Szívének csoportját Brazíliából, valamint a Katolikus Tanítók Világuniójának csoportját. Köszöntöm a trentói ACLI turisztikai központot, a San Benedetto Po-i híveket és a chiuppanói bérmálkozókat. Köszöntöm a megannyi lengyel zarándokot, akiket itt látok. Jó sokan vannak!
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Templombúcsú 2018 - Videó
| |
|
|
Adó 1+1 % - Támogatás
0011
Kis Szent Teréz Alapítvány adószáma:
18410215-1-05
Tájékoztató az 1 % felajánlásáról
Az Egyházközség számlaszáma:
10700086-66754772-51100005
Egyházfenntartás
Hitoktatási körlevél MKPK
Képviselőtestület
Kategóriák
Ajánlott oldalak
Keresés
Szavazás
Régi oldalunk...
Régi oldalunk
MEGSZŰNT!!!
már nem talál
archív tartalmakat:
Már nem frissül tovább,
és elmúlt eseményeink
már nem tekinthetőek meg.
VÉGE...