Belépés



Naptár

október 2021
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Térkép


Diósgyőri Görög Katolikus Templom nagyobb térképen való megjelenítése

Statisztika

Az Egyházközségi oldal indulása:
2007. május

2007. október 29. óta:

látogatónk volt.

---
 

Lk 12,16-21
„Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig.”
           A mélységből a magasság felé tartó, a földi élet viszontagságaitól, durva igazságtalanságaitól, és a mulandóság tapasztalatától megfáradt, de az örökkévaló Istenre tekintő ember látásmódja szerint minden hiábavalóság az ég alatt. Ebben a magatartásban azonban egyoldalúság van, azt jelentené, hogy sohasem jutunk el Jézus Krisztusig, aki ugyan visszautasította e világ fejedelmének hármas kísértését, és hangsúlyozta, hogy mennyei kincsek után vágyakozzunk, ugyanakkor szerette ezt a földet, és kedvét lelte az emberek fiainak társaságában. A mezők liliomaira és az ég madaraira, a kánai menyegzőn az ifjú párra, a hozzá vitt gyermekek arcára nem a Prédikátor rezignáltságával nézett, hanem Isten gyermekének szabad, tiszta, derűs tekintetével.
   A mai Evangélium gazdagja éppen az ellenkező magatartást testesíti meg. Gyakorlati materialista, távol tart magától minden kérdést az élet valódi értelmével kapcsolatban, s csak anyagi javainak gyarapításával és őrzésével van elfoglalva, s a legjobb úton halad, hogy saját maga által előidézett lelki halállal az önzésbe fulladt test kimúlásával véglegessé, visszafordíthatatlanná váljon. Már régen betonbiztos bunkerre változtatta házát, emberi kapcsolatait (ha egyáltalán voltak), s előre megjósolható (maga is tudja), hogy nem a másokért való izgalom miatt, hanem pusztán a zabálás jutalmaként fog jelentkezni nála a cukorbetegség, fenyegeti a szívinfarktus, miközben elnehezült, lomha testét tönkrement lábai egyre keservesebben hordozzák. A Prédikátor keserű – bár életünk egy-egy korszakában hiteles – spiritualizmusa és az evangéliumbeli gazdag hedonizmusa között van az igazság. Pontosabban nem is. A végső igazság nem középen van: közepe csak a felületnek van, az ember szívében nincs közép és szélesség, csak mélység, mely egyszersmind az isteni magasságok kapuja.
            Maga a feltámadt Jézus, aki már testével is az új teremtésben van, küld minket vissza a földre, s elküldve Szentlelkét belénk árasztja Isten örökkévalóságát. Az örök élet megkezdődött, s amíg levetjük a régi embert szokásaival együtt, az új ember napról napra megújul bennünk. Az örök élet megkezdődött, csak még együtt van az idővel. Mennyire más így a föld íze: egy jó ebéd, a jól végzett munka utáni kellemes fáradtság, egy testvéri tekintet, baráti mosoly, de még a szenvedés és a magány sötétsége is más, mert mindent átjár az örökkévalóság íze, színe, illata, világossága.
(Főtisztelendő  fr. Barsi Balázs OFM)

" KÖZÖS DIÓHÉJ "

Adó 1+1 % - Támogatás

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma:

0011

  
Az Egyházközségünket támogató
Kis Szent Teréz Alapítvány adószáma:

18410215-1-05

Tájékoztató az 1 % felajánlásáról 

 

Az Egyházközség számlaszáma:

10700086-66754772-51100005

Egyházfenntartás

Hogyan támogathat minket?

>>>Kattintson ide<<<

Hitoktatási körlevél MKPK

A Magyar Katolikus Püspöki Kar
hitoktatásról szóló körlevele

és Nyilatkozat

ide kattintva olvasható

Képviselőtestület

AZ EGYHÁZKÖZSÉG

KÉPVISELŐTESTÜLETE

>>>kattintson ide<<<

Ajánlott oldalak

 

Keresés

Régi oldalunk...

Régi oldalunk

MEGSZŰNT!!!

már nem talál

archív tartalmakat:

www.diosgyorgk.fw.hu

Már nem frissül tovább,

és elmúlt eseményeink

már nem tekinthetőek meg.

VÉGE...

Ki olvas minket?

Oldalainkat 44 vendég böngészi