Mt. 8,5-13 / A kafarnaumi százados/

Van egy olyan kérés, mely magába foglal minden kérést, zsidóét, pogányét, keresztényét egyaránt. Olyan kérés, amelyben a végtelenre nyíló emberi egzisztencia a végső értelem, az örök boldogság után kiált.
S van egy olyan egyetemes, a világtörténelemre, sőt az egész örökkévalóságra szóló imameghallgatás, amelybe minden kisebb horderejű egyéni és közösségi imameghallgatás belesimul a kinyilatkoztatás történelme és az üdvösségtörténet folyamán. Nélküle ezeknek az egyéb imameghallgatásoknak értelme sem volna. Ez az imameghallgatás, amellyel Isten választ adott a végső beteljesedésre szomjazó vágyunkra, Jézus Krisztusban történt meg azáltal, hogy emberi testünket magára vette, kínhalált szenvedett bűneinkért, s megigazulásunkra a mi emberi testünkben dicsőségesen feltámadt
. Ebben a perspektívában kell szemlélnünk a mai Evangéliumban szereplő jelenetet is. Benne nyilvánvalóvá válik, hogy Jézus az új és egyetlen temploma az emberiségnek, ahol zsidónak és pogánynak egyként teljesül legnagyobb kérése, a hit általi gyógyulás, nem csupán testi szenvedéseinktől, hanem bűn miatti halálból az örök életre. Minden kisebb kérésünket emeljük fel erre a szintre, s helyezzük ennek a már teljesített kérésnek az erőterébe. Így teszünk minden szentmisén: nem annyira kérni jövünk, mint inkább a végső imameghallgatást, Jézus Krisztus halálát és dicsőséges feltámadását ünnepelni.
Ez az igazi evangélium, melyhez képest eltörpül mindaz, amit ezoterikus tanok, vallásos mázzal bekent ideológiák, a modern pogányság boszorkánykonyháin kifőzött teóriák ígérnek. Micsoda ostobaság volna részünkről, ha hagynánk, hogy megbabonázzanak bennünket kis istenek, s lemondanánk arról, hogy egyedül Krisztusban és az ő Evangéliumában keressük életünk megoldását, lényünk legmélyén jelentkező, kérésként talán megfogalmazni sem mert vágyunk beteljesítését.
( fr. Barsi Balázs OFM)
< Előző | Következő > |
---|