Belépés

Naptár

szeptember 2018
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Térkép


Diósgyőri Görög Katolikus Templom nagyobb térképen való megjelenítése

Statisztika

Az Egyházközségi oldal indulása:
2007. május

2007. október 29. óta:

látogatónk volt.

---
 

A 2018-as Arcus Temporum kínálatából egy spirituális, egy fotográfiai és egy irodalmi programot választva augusztus 25-én a kiengesztelődésre, kibékülésre szoruló pontjainkkal szembesültünk a Pannonhalmi Főapátságban.

alt
KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A síkvidéki terepasztalon száguldó Intercityről ez alkalommal nem látszik a távolban az apró kis domb a toronnyal – talán benőtte a növényzet a látványt, a szélkerekek is burjánzanak. Mire azonban egy óra múlva a Vár aljába ér a busz, már teljes életnagyságban magasodnak fölénk a geometrikus formák. Emlékfoszlányok rémlenek: mintha Balassa Péterről mesélte volna egyszer régen valaki, hogy szeretett így közeledni Pannonhalma felé, szerette, hogy már messziről és végig az úton Győrből szüntelenül látszik az apátság, látszik, ahogy fogy a távolság.

A fél világot körbekerülő busz csak felkaptat a főkapuhoz: megérkeztünk. A jófajta megérkezés-érzés később sem múlik el, ez a Pannonhalmán levés sajátja. A bencések persze közrejátszanak ebben, hisz a karizmájuk részének tekintik a vendégfogadást.

alt

A reggeli labirintusjárásról lemaradtunk, de Márk atya, azaz Bokros Márk OSB készségesen mesél nekünk az arborétumban néhány éve kialakított labirintusról, és arról, hogyan építik be a csendkurzusokba, spirituális kísérésbe. Ősrégi a labirintusok története; „a keresztény kultúrában az ösvény elsősorban a bűnbánat és az üdvözüléshez vezető út szimbóluma lett. A zarándokok feloldozásért esdekelve járták végig a katedrálisok kövezetére vésett útvonalat, amelyet „jeruzsálemi út”-nak is neveztek. A talán legkorábbi keresztény labirintus Algériában, az orléansville-i (ma: Chlef) templom – ma algíri katedrális – kövezetén található, közepén felirattal: SANCTA ECCLESIA (Szent Egyház), míg a legismertebb keresztény példák a ravennai San Vitale-bazilika és a chartres-i gótikus katedrális padlóburkolatának labirintusrajzai” – olvashatjuk a főapátság honlapján.

Arra aztán már az elmúlt évtizedekben jöttek rá, hogy a labirintus jó eszköz lelkigyakorlatokon, spirituális, illetve mentálhigiénés jellegű programokon. Márk atya Palotai Gabriella pszichiáterrel szokott csendkurzust vezetni Pannonhalmán; azt szokták javasolni a résztvevőknek, egy problémát válasszanak ki, vagy egy igehelyet, egy zsoltárverset, és azt „vigyék be” magukkal a labirintusba.

alt

Mindig hangsúlyozni kell: labirintus, és nem útvesztő... Baktat az ember befelé, körötte a zöld, a fák, hallja a madarakat, és közben hordozza magában azt a bizonyos problémát, kérdést, zsoltárverset. Van, aki egy félelmét viszi be magával, van, hogy a középpontban leteszi és otthagyja, van, hogy rájön, még viszi egy kicsit tovább – folytatja Bokros Márk. – Végül is Szent Ágoston is azt mondta, a probléma járkálás közben oldódik meg, „solvitur ambulando”. A labirintusjárás idei mottója – igazodva az egész Arcus témaköréhez – ez volt: „Keresd a békét, és járj utána” – többen ezt vitték be magukkal.

A 2018-as Arcus Temporum főapáti köszöntőjében így biztatott Hortobágyi Cirill főapát: „Hol húzódnak ma egyéni és közösségi életünkben szakadékok és árkok? Hol kellene végre elfogadnunk a kinyújtott kezet – és hol nincsen erre még erőnk? Arra hívunk mindenkit, hogy velünk együtt merészkedjen bele a kibékülés helyenként veszélyes, éppen ezért nagyon evangéliumi tapasztalatába.”

alt

A szokásosan gazdag programkínálatból szükségszerűen választani kell, a labirintusjárással nagyjából egy időben például Örkény-egyperceseket olvasott Mácsai Pál, az Arcus Temporum idei házigazdája, közben Szabó Borbálával és Nényei Pállal beszélgetett. Az Örkény Színház igazgatója – aki szombat reggelre már olyan otthonossággal mozog az apátságban, mintha mindig is itt lett volna házigazda – a programfüzetben arról írt, Örkényt ma is élő szerzőnek érezzük valamiért, és eléri a legtöbbet, amire egy író vágyhat – hogy olvassák.

alt

A kora délutáni lehetőségek közül a Két világ közt című programot választjuk: az apátsági kisvonattal lemegyünk a faluba, a majorsági épületből kialakított apátsági galériába, ahol két fotókiállítást látunk. Virágvölgyi István kurátor vezeti, fonja a képnézés fonalát, Hölvényi Kristóf menekülteket ábrázoló fotói történetéről kérdezi a fotóst magát. De még előtte Kéringer László elénekel két csodaszép közel-keleti dallamot – melyekkel, ahogy a kurátor mondja, elröpít minket egy másik világba. Az első dallam áldozócsütörtöki szentlecke, bizánci rítusú katolikus liturgiából, arab nyelven; a második nagypénteki maronita (vagyis libanoni, katolikus) népének, szintén arab nyelven – utóbbiról megtudjuk, egy libanoni popsztár előadásából jegyezte le a művész (aki egyébként számos egyéb zenei tevékenysége mellett sokáig a Schola Hungaricában énekelt).

Virágvölgyi felveti, hogy ez dokumentarista fotográfia elméletileg, látszólag objektív képet fest – mégis: a fotós kivágja a valóság egy szeletét, utána válogat, és a többi – vagyis soha nem objektív a fotográfia műfaja. Hölvényi Kristófról elmondja, pannonhalmi öregdiák, tehát egy olyan ember szemén keresztül látunk most, aki itt nevelkedett.

alt

Az első kép, melyre rákérdez Virágvölgyi István, egy keservesen síró kisbabát ábrázol, áttekinthetetlen körülmények között, de a gyermek kétségbeesése minden körülmények között egyértelmű... Kiderül, a fotó a görög–macedón határon készült, ahol a görög rendőrök sorfalat álltak akkoriban, és csak bizonyos országokból származó, például szír menekülteket engedtek át. Végül a marokkóiak megelégelték, ők maguk lezárták a határt, hogy ha ők nem mehetnek át, akkor ne menjen át más se – mikor aztán végül újra megindulhattak a szír menekültek, már rengetegen torlódtak fel, a nekiinduló tömeg majd’ agyontaposta egymást, s egy ájulás szélén álló anyuka nyújtotta oda a kisbabáját a sajtósoknak, hogy legalább a pici épségben átjusson.

alt

Virágvölgyi kiemeli, azt szereti Hölvényi képeiben, hogy prekoncepciók nékül áll hozzá, ami nagy erény. Több kép a Keleti pályaudvarnál készült 2015-ben, a fotós egyik személyes kedvence éppen aznap, amikor a menekültek megelégelték a Keletinél várakozást, és gyalog nekiindultak a városnak, országnak: idős magyar nénit látunk, aki a cekkerét húzva maga után megállt, és kedvesen megsimogatta a gyerekeket, rámosolygott az anyukákra.

alt

Hölvényi Kristóf Pannonhalma után arab szakra járt, amellett fotóriporteri végzettséget szerzett. Gondolta, majd az arab országokban fog fotóriporterkedni – aztán egyszercsak a Keletinél találkozott arab menekültekkel... Akkor készült képei hatására megkeresték a Jezsuita Menekültszolgálattól, majd kiment hozzájuk Libanonba is.

A sok nehéz kép között szemet üt egy örömteli pillanat: kiderül, a menekültszolgálat szervezett tanfolyamot fiatal nőknek, akik épp friss diplomájuknak örvendeznek – lufik, szelfiző barátnők, egyik fejkendőben, másik nem, de ez így teljesen rendben van.

alt

Másik vidám pillanat hátterében tragédia rejlik: a Jordániában készült fotón nevető család, apuka óvatosan dobálja a kisbabát a levegőbe. Kristóf mindig meg szokta kérdezni, miért pont akkor menekültek el, mi volt az a pillanat, esemény, aminek hatására döntöttek. Kiderült, ők azért hagyták el az otthonukat éppen akkor, mert egy vegyi támadásban a hathónapos kislányuk meghalt... A képen látható pici baba már Jordániában született.

Képek az iraki keresztények egykori otthonairól Karakosban, a szétrombolt házakról és templomokról; a fotókon is látszik, hogy mindenhol leverték az álmennyezetet: keresték az elrejtett értékeket, ékszereket. Ugyanott abszurd fotó egy az utcán ácsorgó menyasszonyi ruháról – amit éppen Valentin-napon fotózott Hölvényi Kristóf.

alt

Gyönyörű fotó egy férfiról és kisfiáról, akik zokniban állnak egy ház romjai között – mint kiderül, jazidik, akkor hat napja térhettek haza, és a szentély romjai között állnak, azért vették le a cipőjüket.

Kéringer László ezúttal barokk dallammal röpíti a résztvevőket, gitáron Pataki Tóth Orsika kíséri – ez vezet át a következő kiállításba, amit a hirtelen változó időjárás miatt kivetítve, beltéren látunk: Hajdú D. András szépséges fotói a pannonhalmi húsvétról, mely az ’50-es évek óta élő hagyomány. A három napra nagyjából 350 ember érkezik az apátságba minden évben, ezt most megörökítették egy látványos albumban, melyhez cédé is kapcsolódik a szerzetesközösség énekeivel – mert, mint Konrád atya mondja, el akarták mondani, hogy a húsvét számukra a dallamokat is jelenti. Virágvölgyi István utal rá, már elhangzott az idei Arcus alatt, hogy a színészeknek mintha felmentésük lenne, ők gyerekek maradhatnak – és úgy érzi, mintha a fotósoknak is lenne valami felmentésük, a kamera feljogosítja őket sok mindenre. Hajdú D. András mesél a szakma nehézségeiről, a liturgiák és koncertek alatti fotózásról, a nesztelen lopakodásról szentmisék alatt, és arról, hogy az előző esti koncert közben hogyan igyekezett az üstdobok megszólalásaihoz igazodni a lépéseivel...

alt

A délután fő eseménye a Nem tudhatom – Radnóti és korunk című teltházas Radnóti-est volt a koncertteremben; a katartikus előadás szöveg és zene váltakozásából épült fel. Az eredetileg egyszeri alkalomra tervezett előadást Ferencz Győző állította össze, Dés László és Mácsai Pál szerkesztette – és a mostani a 25. alkalom volt, hogy előadták. Mácsai Pál bevezető szavaiban utal rá, hogy Radnóti Pannonhalmán töltötte utolsó éjszakáját, igaz, nem az apátságban, hanem a téglagyárban; egy tégla is kerül onnan, az ironikusan ható – bár az Arcus kiengesztelődős tematikájához illő – PAX felirattal.

alt

Mácsai Pál és Fullajtár Andrea Radnóti és Gyarmati Fanni naplóiból, korabeli újságokból, rendeletekből, barátok visszaemlékezéseiből olvastak föl részleteket, és természetesen Radnóti-verseket; ezt kiegészítette Dés László és Dés András, valamint a Lukács Miklós helyett beugró Fenyvesi Márton játéka. A szegedi egyetemen (mert a költőt zsidósága miatt csak oda vették föl) 1930 körül megtapasztalt antiszemitizmustól jutunk el a végkifejletig, közben olyan barátok szavai elevenednek meg, mint például Vas István, aki vitáikról is mesél, középpontjukban legtöbbször zsidóságuk állt – melyet teljesen másképp éltek meg. Vas István elfogadóan, Radnóti pedig tiltakozva, sokadszorra is ragaszkodva ahhoz, hogy ő magyar költő; ezzel a szinte dühösnek érzett Radnótival a háttérben egészen másként hangzott a Nem tudhatom, a „nekem szülőhazám”.

„Fifi” és „Mik” kapcsolatából főként a szenvedő költőt és az őt támogató, támogatni próbáló, magát sokszor tehetetlennek érző fiatal feleséget érzékeljük. A kislányosnak tűnő Fanni erejével már az előadás elején kénytelenek vagyunk szembesülni, hiszen már indításnak a koporsó felnyitását kapjuk, ne legyenek illúzióink: a fiatalasszony a körülötte álló férfi munkások tiltakozása és figyelmeztetése ellenére felnyittatja velük a deszkakoporsót, saját szemeivel akarja látni az elfogadhatatlant. Ez a kezdet aztán nem is ível felfelé – lineárisan halad a munkaszolgálatok és a többi trauma során át a Hetedik eclogáig.

alt

A naplórészletek személyessége elviselhetetlen közelségbe hozta a megbocsáthatatlan rettenetet; jó volt a végén kijönni a teremből ebbe a nem sokkal szebb világba, amely sajnos nyomelemeiben emlékeztet a Radnótit elpusztító korra. Hosszú, súlyos tapssal és felállással fejezte ki a közönség köszönetét, tiszteletét a művészek felé – és Radnóti felé is, akinek meglepő lezárásképp kivetítették egy tele szájjal nevető arcképét. Tudom, tudom, magyar költő, de mégis eszembe jut a zsidó hagyomány, mely szerint semmilyen írásművet nem szabad olyan gondolattal zárni, amely szomorúságot válthat ki a másik emberből.

A lelket megülő Radnóti-est után vesperás vigasztal minket a bazilikában, és a napi zsoltárok simogatják gyógyulásra szoruló lelkünket, próbálnak rábírni a kibékülésre, amit az egész idei Arcus célkitűzéseként fogalmazott meg Hortobágyi Cirill: hogy „a kibékülés jelentésárnyalatait kutatva találkozzunk egymással és a nagy Kibékülővel, Istennel”.

Fotó: Hajdú D. András; Hölvényi Kristóf

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kérjük, hogy regisztrálj vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Adó 1+1 % - Támogatás

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma:

0011

  
Az Egyházközségünket támogató
Kis Szent Teréz Alapítvány adószáma:

18410215-1-05

Tájékoztató az 1 % felajánlásáról 

 

Az Egyházközség számlaszáma:

10700086-66754772-51100005

Egyházfenntartás

Hogyan támogathat minket?

>>>Kattintson ide<<<

Hitoktatási körlevél MKPK

A Magyar Katolikus Püspöki Kar
hitoktatásról szóló körlevele

és Nyilatkozat

ide kattintva olvasható

Képviselőtestület

AZ EGYHÁZKÖZSÉG

KÉPVISELŐTESTÜLETE

>>>kattintson ide<<<

Ajánlott oldalak

 

Keresés

Régi oldalunk...

Régi oldalunk

MEGSZŰNT!!!

már nem talál

archív tartalmakat:

www.diosgyorgk.fw.hu

Már nem frissül tovább,

és elmúlt eseményeink

már nem tekinthetőek meg.

VÉGE...

Ki olvas minket?

Oldalainkat 74 vendég böngészi