Belépés



Naptár

november 2018
H K SZ CS P SZ V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Térkép


Diósgyőri Görög Katolikus Templom nagyobb térképen való megjelenítése

Statisztika

Az Egyházközségi oldal indulása:
2007. május

2007. október 29. óta:

látogatónk volt.

---
 

A Vatikán és Kína szeptember 22-én történelmi jelentőségű ideiglenes megállapodást kötött a kínai katolikus püspökök kinevezéséről – közölte a Szentszék szombaton, miután Ferenc pápa megkezdte négynapos baltikumi körútját.

alt

A megállapodást Pekingben írta alá Vang Csao kínai és Antoine Camilleri vatikáni külügyminiszter-helyettes. Az ideiglenes egyezményt a püspökök kinevezéséről abban a reményben kötötték, hogy ez pozitívan hozzájárul az Egyház életéhez Kínában, és hogy a kínaiak és a világ békéje javára válik.

Az ideiglenes egyezményről kiadott szentszéki közlemény teljes szövege a következő: „Az Apostoli Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti kapcsolatok keretében – amelyek már egy ideje elindultak, hogy kezeljék a közös érdeklődésre számot tartó egyházi kérdéseket és előmozdítsák a jobb megértést – szeptember 22-én Pekingben megbeszélésre került sor Antoine Camilleri prelátus, a Szentszék államközi kapcsolatainak altitkára és Wang Chao, a Kínai Népköztársaság külügyminiszter-helyettese között, akik a vatikáni és a kínai küldöttségek vezetői. A találkozó keretében a két képviselő aláírta az ideiglenes egyezményt a püspökök kinevezéséről. Az ideiglenes egyezmény a fokozatos és kölcsönös közeledés gyümölcse, amelyről hosszú megfontolt tárgyalás után állapodtak meg, és lehetővé teszi az időszakos felülvizsgálatokat a megvalósítását illetően. A dokumentum a püspökök kinevezéséről szól, amely nagy jelentőséggel bíró kérdés az Egyház életében, és megteremti a feltételeket a szélesebbkörű kétoldalú együttműködésre. A felek osztoznak abban a reményben, hogy az egyezmény elősegíti az intézményi párbeszéd gyümölcsöző és előretekintő folyamatát, valamint hogy pozitívan hozzájárul a Katolikus Egyház életéhez Kínában, a kínai nép közjavához és a világ békéjéhez.”

A Szentszék szóvivőjének nyilatkozata az egyezményről

A Szentszék Sajtótermének igazgatója, Greg Burke az ideiglenes egyezményről szólva elmondta: „Ez nem a folyamat vége, hanem a kezdete. Ez a párbeszédről, a türelmes meghallgatásról szól mindkét oldalon, akkor is, ha az emberek nagyon eltérő álláspontokat képviselnek. Az egyezmény célja nem politikai, hanem pasztorális, vagyis lehetővé teszi a hívek számára, hogy olyan püspökeik legyenek, akik szeretetközösségben vannak Rómával, ugyanakkor a kínai hatóságok is elismerik őket.

A pápa nyolc kínai püspököt visszahelyezett a teljes egyházi szeretetközösségbe

A Szentszék és a Kínai Népköztársaság között létrejött egyezmény napján „az evangélium Kínában való hirdetésének támogatása céljából Ferenc pápa úgy döntött, hogy visszahelyez a teljes egyházi szeretetközösségbe nyolc „hivatalos” kínai püspököt, akiket pápai engedély (mandátum) nélkül szenteltek fel: Joseph Guo Jincai, Joseph Huang Bingzhang, Paul Lei Shiyin, Joseph Liu Xinhong, Joseph Ma Yinglin, Joseph Yue Fusheng, Vincent Zhan Silu, Antony Tu Shihua OFM (2007-ben elhunyt és halála előtt kifejezte vágyát, hogy kiengesztelődjön az Apostoli Székkel). Ferenc pápa annak a reményének ad hangot, hogy a meghozott döntésekkel elindulhat egy új út, amely lehetővé teszi a múlt sebein való túllépést, megvalósítva minden kínai katolikus teljes szeretetközösségét. A katolikus közösség Kínában arra kapott meghívást, hogy testvériesebb együttműködésben éljen, és hogy megújult elkötelezettséggel hirdesse az evangéliumot. Valójában az Egyház azért létezik, hogy hirdesse Jézus Krisztust és az Atya megbocsátó és üdvözítő szeretetét” – olvasható a kínai helyi katolikus egyházról kiadott tájékoztató jegyzékben.

Pietro Parolin bíboros államtitkár nyilatkozata az ideiglenes egyezmény aláírásáról

Parolin bíboros államtitkár a következő nyilatkozatot tette közzé az egyezményt illetően: „A Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti ideiglenes egyezmény aláírása a püspökök kinevezéséről nagy jelentőséggel bír, különösen is a Katolikus Egyház életére vonatkozóan Kínában és a Szentszék és az ország polgári hatóságai közötti párbeszédet illetően. Ugyanakkor fontos a béke nemzetközi távlatának megszilárdítása szempontjából is ebben a pillanatban, amikor világ szinten sok feszültséget tapasztalunk.

A Szentszék célkitűzése pasztorális jellegű, vagyis segíteni a helyi egyházakat, hogy a nagyobb szabadság, autonómia és szervezés körülményeit élvezzék úgy, hogy az evangélium hirdetése küldetésének szentelhessék magukat, és hozzájárulhassanak a személy és a társadalom átfogó fejlődéséhez.

Hosszú évtizedek után most először minden kínai püspök szeretetközösségben van Róma püspökével. Ferenc pápa, mint közvetlen elődei is, különleges figyelemmel és gondoskodással tekint és fordul a kínai nép felé. Szükség van az egységre, a bizalomra és az új lendületre, valamint jó pásztorokra, akiket Péter utóda és országuk legitim polgári hatóságai elismernek. Az egyezmény ebben a távlatban helyezkedik el: eszköz, amely remélhetőleg segíteni tud ebben a folyamatban mindenki együttműködésével.

A kínai katolikus közösségre – a püspökökre, a papokra, a szerzetesekre, a szerzetesnőkre és a hívekre – bízza a pápa azt az elkötelezettséget, hogy megéljék a testvérek közötti kiengesztelődés hiteles lelkületét. Tegyenek konkrét gesztusokat, amelyek segítik a múlt és a közelmúlt meg nem értésein való túllépést. Ezáltal a hívek és a katolikusok Kínában tanúságot tudnak tenni hitükről, megélhetik a haza iránti igaz szeretetet, és megnyílhatnak a minden nép közötti párbeszéd előtt és a béke előmozdítása felé” – fogalmaz nyilatkozatában a vatikáni államtitkár.

Ferenc pápa létrehozta a Chengdei egyházmegyét a kontinentális Kínában

Ferenc pápa a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti egyezménnyel összefüggésben szeptember 22-én létrehozta a Chengdei egyházmegyét a kontinentális Kínában.

Az Úr nyájának pasztorális gondozásának előmozdításának vágyától vezettetve és azért, hogy hatékonyabban odafigyeljen lelki javára, Ferenc pápa elhatározta, hogy létrehozza a kontinentális Kínában a Chengdei egyházmegyét, Peking szuffragenseként, amelynek püspöki széke a Jézus Jó Pásztor székesegyház Chengde városában, Shuangluan közigazgatási egységében.

Az új egyházmegye területének jelentős része korábban a kelet-mongóliai apostoli helynökséghez tartozott, amely 1883-ban jött létre és 1946-ban XII. Piusz pápa Quotidie Nos bullájával emelte Jehol/Jinzhou egyházmegye szintjére. Az új egyházkerület Hebei tartományban található. A terület Chengde város jelenlegi közigazgatási határain belül van, és magába foglal nyolc vidéki körzetet és három közigazgatási egységet. Ennek következtében módosítják a Jehol/Jinzhou és a Chifeng egyházmegyék egyházi határait, és ennek értelmében a terület egy részét Chengde új egyházmegyéhez csatolják. Ez egy közel 40 ezer négyzetkilométert és 3,7 millió lakost felölelő terület. A friss adatok szerint közel 25 ezer katolikus él itt, 12 plébániára elosztva, amelyeken hét pap teljesít szolgálatot, tíz szerzetesnővel és néhány szeminaristával.

Forrás és fotó: Vatican News/Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kérjük, hogy regisztrálj vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Adó 1+1 % - Támogatás

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma:

0011

  
Az Egyházközségünket támogató
Kis Szent Teréz Alapítvány adószáma:

18410215-1-05

Tájékoztató az 1 % felajánlásáról 

 

Az Egyházközség számlaszáma:

10700086-66754772-51100005

Egyházfenntartás

Hogyan támogathat minket?

>>>Kattintson ide<<<

Hitoktatási körlevél MKPK

A Magyar Katolikus Püspöki Kar
hitoktatásról szóló körlevele

és Nyilatkozat

ide kattintva olvasható

Képviselőtestület

AZ EGYHÁZKÖZSÉG

KÉPVISELŐTESTÜLETE

>>>kattintson ide<<<

Ajánlott oldalak

 

Keresés

Régi oldalunk...

Régi oldalunk

MEGSZŰNT!!!

már nem talál

archív tartalmakat:

www.diosgyorgk.fw.hu

Már nem frissül tovább,

és elmúlt eseményeink

már nem tekinthetőek meg.

VÉGE...

Ki olvas minket?

Oldalainkat 169 vendég böngészi