Miskolc-Diósgyőri Görögkatolikus Parókia

A tizenkilenc tibhirine-i vértanút az algériai Oránban avatják boldoggá december 8-án; Angelo Becciu bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa mutatja be a szentmisét. Thomas Georgeon trappista szerzetes, a boldoggáavatási eljárás posztulátora nyilatkozott a SIR hírügynökségnek.

November 19-én mutatták be Rómában Thomas Georgeon és François Vayne könyvét, amelynek címe: Egyszerűen keresztények. A tibhirine-i boldog mártírok élete és üzenete (Semplicemente cristiani. La vita e il messaggio dei beati martiri di Tibhirine). Ebből az alkalomból készült a SIR olasz katolikus hírügynökség interjúja a posztulátorral.

– Milyen üzenetet hagytak ránk a tibhirine-i vértanúk?

– A boldoggá avatás egyik üzenete: mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy éljük meg a másságot, vagyis fogadjuk el a másik másságát, még ha nem is osztozik a hitünkben. A másik ember túl gyakran kelt bennünk félelmet, és az ember jobban szeret olyanok között élni, akik hasonlítanak rá. De azt hiszem, a mai világban a különbözőséget ajándékba kapjuk, hogy gazdagítson minket, mert segít, hogy növekedjünk a saját identitásunkban. Nem veszünk el miatta, hanem lehetővé teszi, hogy gyökereink – emberi és vallási gyökereink – mélyére menjünk.

– Kik voltak a vértanúk? Ön tanulmányozta az életüket: bár különbözőek voltak, van egy olyan szál, amely összeköti őket?

– Szerzetesek voltak, akik az algériai társadalomban végezték szolgálatukat, az algériai egyház tagjai voltak, amely egy különleges, csupán 3 ezer főt számláló egyház egy 99 százalékban muszlim országban. Mindannyian az algériai népnek szentelték életüket. Sokan közülük biztos pontot jelentettek abban a városnegyedben, utcában, ahol éltek. Jelen voltak Algéria tragikus éveiben, hogy ébren tartsák a remény és az emberség kicsiny lángját. És azért, hogy a végsőkig tanúsítsák a barátságukat mindenekelőtt Krisztussal és a mellettük élő emberekkel. A vértanúk között van hat szerzetesnővér is, akiket kevésbé ismernek, mint a tibhirine-i vértanúkat. Lányok nevelésének szentelték az életüket Algír egyik szegénynegyedében, ki a fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozott, ki a családok gondjaival. Nagyon egyszerű emberek voltak, akik a hétköznapokban megélték a kapcsolatot azokkal, akik mások, a muszlimokkal – hogy szőjék a párbeszéd szálait, nem egy teológiai párbeszéd, hanem az élet párbeszédének szálait, és ezzel bebizonyították, hogy az együttélés lehetséges cél.

– És ezért szerették őket a muszlimok is. Hogyan készül Algéria a boldoggá avatásra?

– Az bizonyos, hogy a béke kézművesei voltak, volt bátorságuk és vágyuk is arra, hogy az algériai nép mellett maradjanak akkor, amikor a tragédia átgázolt az életükön. Az algériai Oránban történő boldoggá avatás egyedülálló esemény az Egyház történetében: vértanúkat avatnak boldoggá egy muszlim országban. Egyedülálló esemény az Egyház és Algéria számára is. Elárul valamit arról, mennyire őrzik ezeknek a boldogoknak az emlékét ma is. A lakosság 65 százaléka a ’90-es években még meg sem született, de a történetüket ismerik. Például Oránban, ahol Claverie atya tizenöt éven át volt püspök, még mindig erősen érezhető a hatása a városon, mert olyan ember volt, aki nemcsak a keresztényekkel kezdett párbeszédet, hanem mindenkivel, a kultúra, a nevelés világával, a politikusokkal, és a barátság nagyon erős szálait alakította ki. És a tibhirine-i szerzetesek emléke is él, akik csendesen voltak jelen az algériai Atlasz hegység területén. Monostorukba zarándokok százai látogatnak el, 95 százalékban muszlimok. A tanúságtételük provokáció. Mi az elszabadult individualizmus légkörében élünk, ami arra ösztönöz, hogy mindig előtérbe helyezzük magunkat, a másikkal való kapcsolatban a saját magunk elismerését keressük. Ők pedig provokálnak az ingyenességgel, mert teljesen odaadták az életüket másoknak mint egy ajándékot, és a megbocsátásuk ajándékát is odaadták.

– Hogyan lehet megbocsátani valakinek, aki a halálodat akarja?

– Christian de Chergé tanúságtétele napjainkban nagyon fontos, a 20. század spiritualitásának egyik legfontosabb írása. Ebben ő a megbocsátását kínálja annak, aki meg fogja ölni. Ezek a vértanúk úgy döntöttek, egészen a halálig osztoznak az algériai nép sorsában. Abban a döntésben, hogy maradnak, benne volt az is, hogy meg akarnak bocsátani annak, aki egy napon majd megöli őket. Gyakran úgy nevezik őket, a remény tanúi, mert az Algériát elárasztó vértenger közepén a remény kis lángjai voltak, egy jobb jövő reményének lángjai.

Forrás és fotó: Agensir

Magyar Kurír

November 11-i beszédében a Szentatya először a vasárnapi evangéliumról elmélkedett, utána pedig megemlékezett az első világháború befejezésének centenáriumáról, a tegnap boldoggá avatott spanyol vértanúkról és a szegények jövő vasárnap esedékes világnapjáról.

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Az mai evangélium epizódja (vö. Mk 12,38–44) Jézusnak a jeruzsálemi templomban elkezdett tanításainak sorát zárja, és két, ellentétes alakra irányítja a figyelmet: az írástudóra és az özvegyasszonyra. Miért ellentétesek? Az írástudó a fontos, gazdag, befolyásos embereket képviseli, a másik pedig – az özvegyasszony – az utolsókat, a szegényeket, a gyengéket. Jézusnak az írástudókkal szembeni kemény ítélete valójában nem mindegyikre vonatkozik, hanem csak azokra, akik hivalkodnak társadalmi pozíciójukkal, magukat a „rabbi”, azaz „tanítómester” címmel tüntetik ki, szeretik, ha hódolattal tisztelegnek előttük az emberek, és szeretik elfoglalni az első helyeket (vö. Mk 12,38–39). Az pedig súlyosbítja a helyzetet, hogy hivalkodásuk vallási jellegű, mert „hosszasan imádkoznak – mondja Jézus –, hogy felfigyeljenek rájuk” az emberek (Mk 12,40), és Istent használják fel arra, hogy önmagukat az isteni törvény védelmezőiként állítsák be. Felsőbbrendű és hiú magatartásuk miatt megvetik azokat, akik keveset számítanak vagy szűkös anyagi helyzetben vannak, mint például az özvegyek.

Jézus leleplezi ezt a visszás működésmódot: felemeli szavát a gyengék vallásilag motivált elnyomása ellen, és világosan kijelenti, hogy Isten az utolsók oldalán áll. Hogy mélyen bevésse tanítványai elméjébe ezt a tanítást, a valós életből hoz példát: egy szegény özvegyasszonyról van szó, akinek a társadalomban elfoglalt helye teljesen jelentéktelen volt, mert nem volt férje, aki kiállt volna a jogai mellett, és ezért könnyű zsákmányává válhatott bármely gátlástalan hitelezőnek, ezek az uzsorások ugyanis üldözték a gyengéket, hogy azok fizessenek nekik. Ez az asszony csak két darab aprópénzt dob a templom perselyébe, mindenét, amije maradt, és úgy teszi ezt, hogy lehetőleg ne vegyék őt észre, szinte szégyelli magát. Viszont épp ezzel az alázatos magatartással nagyon jelentős vallási és lelki tettet hajt végre. Igazán áldozatot vállaló gesztusa nem marad észrevétlen Jézus szemében, sőt ő benne látja felvillanni azt a teljes önátadást, amelyre tanítványait nevelni akarja.

A tanítás, melyet ma Jézus felkínál nekünk, segít visszaszereznünk, ami lényeges az életben, és segíti mindennapi, konkrét kapcsolatunkat Istennel. Testvéreim, az Úr a miénktől eltérő mérleget használ. Tőlünk eltérően méri meg az embereket és tetteiket: Isten nem a mennyiséget, hanem a minőséget teszi mérlegre, a szívet vizsgálja, a szándék tisztaságát nézi. Ez azt jelenti, hogy amikor „adunk” Istennek az imában és az embereknek a szeretet cselekedeteiben, mindig menekülnünk kellene a ritualizmustól és a formalizmustól. „Adásunknak” mentesnek kellene lennie a számítás logikájától. Ehelyett az ingyenesség kifejeződésének kell lennie, amiként Jézus cselekedett velünk: ingyenesen mentett meg bennünket, nem fizettette meg velünk a megváltás árát. Ingyenesen mentett meg bennünket! Nekünk tehát úgy kell cselekednünk, hogy az az ingyenesség kifejeződése legyen. Látjuk tehát, miért állítja a keresztény élet példaképéül Jézus azt a szegény, jószívű özvegyasszonyt. Nem tudjuk a nevét, viszont ismerjük a szívét – majd ott találjuk a mennyországban, és odamegyünk, hogy üdvözöljük, ez biztos –, és a szív az, ami számít Isten szemében. Amikor megkísért bennünket a feltűnési vágy, és szeretnénk számlálgatni jócselekedet einket, amikor túlságosan törődünk azzal, hogy mit szólnak mások, és amikor – hadd mondjam – „páváskodunk”, gondoljunk erre az asszonyra! Jót tesz majd nekünk: segít, hogy levetkőzzük, ami felesleges, és arra figyeljünk, ami valóban fontos; és segít, hogy alázatosak maradjunk.

Szűz Mária, az önmagát teljesen Istennek adó szegény asszony támogasson bennünket azon elhatározásunkban, hogy az Úrnak és testvéreinknek ne valamit adjunk a magunkéból, hanem önnön magunkat adjuk – alázatos, önzetlen felajánlással!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim! Tegnap volt Barcelonában Teodoro Illera del Olmo atyának és tizenöt vértanútársának boldoggá avatása. Tizenhárom megszentelt személyről és három világi személyről van szó. A Sancto Petro in Vinculis kongregációhoz kilenc szerzetes és a világi férfiak tartoztak, három szerzetesnő az Isteni Pásztor Anyjának Kapucinus Nővérei kongregációhoz, egy szerzetesnő pedig a Szent Szív Ferences Nővérei kongregációhoz. Ezeket az új boldogokat hitük miatt ölték meg, eltérő helyen és időpontban, a múlt századi háborúban és vallásüldözés során Spanyolországban. Dicsőítsük az Urat ezekért a bátor tanúiért, és tapsoljuk meg őket!

Ma száz éve, hogy véget ért az első világháború, melyet elődöm, XVI. Benedek „hasztalan mészárlásnak” nevezett. Ezért ma helyi idő szerint 13.30-kor megszólalnak a harangok az egész világon, a Szent Péter-bazilika harangjai is. Az első világháború szigorú figyelmeztetés mindenki számára a háború kultúrájának elutasítására és minden jogszerű eszköz igénybevételére a világ számos területén még ma is áldozatokat követelő konfliktusok beszüntetésére. Úgy tűnik, nem tanulunk a történelemből. Miközben imádkozunk annak a borzalmas tragédiának összes áldozatáért, mondjuk ki határozottan: a békébe és ne a háborúba fektessünk be! Nézzünk a nagy Tours-i Szent Márton emblematikus alakjára: ő kettévágta köpenyét, hogy megossza azt egy szegénnyel. Az emberi együttérzésnek ez a mozdulata mutassa meg mindenkinek a béke építésének útját!

Jövő vasárnap tartjuk a szegények világnapját, számos kezdeményezéssel, melyek az evangelizációt, az imát és az osztozás szolgálják. Itt, a Szent Péter téren is felállítottunk egy egészségügyi ellátóközpontot, amely egy héten keresztül szívesen áll rendelkezésére minden segítséget kérőnek. Kívánom, hogy ez a világnap járuljon hozzá ahhoz, hogy egyre jobban odafigyeljünk a legutolsók, a kirekesztettek, az éhezők szükségleteire.

Köszönetet mondok mindnyájatoknak, akik Rómából, Olaszországból és a világ sok tájáról érkeztetek. Köszöntöm a spanyolországi mengíbari és barcelonai híveket, Szűz Mária Szeplőtelen Szívének csoportját Brazíliából, valamint a Katolikus Tanítók Világuniójának csoportját. Köszöntöm a trentói ACLI turisztikai központot, a San Benedetto Po-i híveket és a chiuppanói bérmálkozókat. Köszöntöm a megannyi lengyel zarándokot, akiket itt látok. Jó sokan vannak!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

A 92. missziós világnap alkalmából október 21-én a vatikáni Fides hírügynökség szokás szerint statisztikai adatokat publikált, hogy ezáltal adjon rálátást a világegyházra. Az alábbiakban közreadjuk az adatokat.

A jelentés a 2016. december 31-i záródátummal rögzített adatokat összesítő, legutóbb megjelent egyházi statisztikai évkönyvből (Annuario Statistico della Chiesa) származik, és az Egyház tagjairól, a lelkipásztori struktúráról, az egészségügyi, segélyezési és oktatási területen folytatott egyházi tevékenységekről számol be. Zárójelben jelezzük a változásokat a megelőző évvel (2015) összevetve, a növekedést „+”, a csökkenést „-” jellel jelölve. A számításokat a Fides hírügynökség végezte.

A Föld népessége

2016. december 31-én a Föld népessége 7 352 289 000 fő volt, amely 103 348 000 fővel több, mint az előző évben. A növekedés minden földrészen megfigyelhető volt, beleértve Európát is, ahol most már második éve növekszik a népesség az előző évek csökkenésével ellentétben. A legjelentősebb növekedés újra Ázsiában történt (+49 767 000), ezt követi Afrika (+42 898 000), Amerika (+8 519 000), Európa (+1 307 000) és Óceánia (+857 000).

A katolikusok száma és százalékos aránya

2016. december 31-én a katolikusok száma a világon 1 299 059 000 fő volt, összességében növekedett az előző évhez képest 14 249 000-rel. A növekedéshez négy kontinens járult hozzá – kivételt képez már harmadik éve Európa (-240 000). A növekedés Afrikában a legnagyobb mértékű (+6 265 000), ezt követi Amerika (+6 023 000), majd Ázsia (+1 956 000) és Óceánia (+245 000).

A katolikusok százalékos aránya a világ népességében 0,05%-kal csökkent az előző évhez képest, jelenleg 17,67%-on áll. Kontinensekre lebontva növekedés volt megfigyelhető Amerikában (+0,06), Ázsiában (+0,01) és Óceániában (+0,02), csökkenés Afrikában (-0,18) és Európában (-0,11).

Egy papra jutó lakosok és katolikusok

Az egy papra jutó lakosok száma összességében 254-gyel emelkedett, elérve a 14 336 főt. Kontinensek szerint növekedés volt Afrikában (+271), Amerikában (+108), Európában (+66) és Óceániában (+181). Csökkenés egyedül Ázsiában figyelhető meg (-264).