Miskolc-Diósgyőri Görögkatolikus Parókia

„Ami  embernél lehetetlen, Istennél lehetséges.”

        - A világ ma attól szenved, hogy nincs szilárd értékrendje. Pedig ennek kialakítása volna a nevelés lényege. Mi is a szilárd értékrend alapja? Az, hogy megkülönböztet abszolút és megkérdőjelezhetetlen, illetve relatív, az előbbiektől függő értékeket. Ha nincs abszolút érték, nincsenek neki alárendelt értékek sem, minden viszonylagos.

Árpádházi Szent Erzsébet

„Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életre, mert szeretjük testvéreinket.”

       Szent Erzsébet földi mércével mérve rövid élete itt a földön a szeretet kiteljesedésének gyönyörű története. Huszonnégy esztendő elég volt számára, hogy a legmaradandóbbat alkossa, amit csak ember alkothat: a szeretet soha el nem enyésző művét. Valójában saját maga vált tökéletes műalkotássá, mert kezdettől fogva végig hagyta magát Istentől alakítani. Élete bizonyság arra, hogy nem az szolgálja osztatlan szívvel az Urat, aki lemond minden földi szeretetről, hanem aki élete minden mozzanatát a szeretet egyetlen hatalmas kalandjának szerves részévé teszi.

     A mi szívünket a sokféle szeretet osztja meg, mely sok, egymásnak gyakran ellentmondó gonddal és aggodalommal jár. A sokféle szeretet egyidejűsége csak akkor engedhető meg, ha mind a szeretet tiszta forrása felé mutatnak, egyébként meg sem érdemlik a szeretet nevet. Számunkra megdöbbentő és szinte hihetetlen, hogy valaki, aki boldog szerelemben élt férjével és ráadásul fejedelmi körülmények között, nem csupán gesztusszerűen jótékonykodott, hanem odaadó szeretettel törődött a legszerencsétlenebbekkel. Valóban Erzsébet irgalmassága nem pótcselekvés és nem is lelkiismereti kényszer, hanem egyszerűen és természetesen fakadó szeretetmegnyilvánulás, amely ugyanolyan szoros kapcsolatban van Krisztus iránti, kora gyermekségétől megmutatkozó bensőséges ragaszkodásával, mint az a hitvesi, baráti és testvéri szeretet, mely Lajoshoz fűzte.

       Hogy mennyire valódi ez a szeretet, az a próbatételből derül ki: Erzsébet őszinte fájdalommal és keserves sírással gyászolta meg férjét, és – tovább szeretett. Nem süppedt bele gyászába, nem sajnálta és nem sajnáltatta magát, hanem a kölcsönös szeretet ajándékainak elfogadása után most egészen az ingyenes szeretet gyakorlásának szentelte életét. Lajos tehát életében és halálában egyaránt önmaga fölé emelte és Krisztushoz kötötte, mint ahogy ő is Krisztushoz vitte közelebb férjét annak életében, de halála után is. Szent Erzsébet példája csak még egyértelműbbé teszi előttünk az alternatívát: vagy minden körülmények között következetesen a Szeretetet választjuk, vagy a kisebb és nagyobb szeretetek között lavírozva végül is ellene döntünk, s a halálban maradunk.

Lk 12,16-21

„Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig.”

           A mélységből a magasság felé tartó, a földi élet viszontagságaitól, durva igazságtalanságaitól, és a mulandóság tapasztalatától megfáradt, de az örökkévaló Istenre tekintő ember látásmódja szerint minden hiábavalóság az ég alatt. Ebben a magatartásban azonban egyoldalúság van, azt jelentené, hogy sohasem jutunk el Jézus Krisztusig, aki ugyan visszautasította e világ fejedelmének hármas kísértését, és hangsúlyozta, hogy mennyei kincsek után vágyakozzunk, ugyanakkor szerette ezt a földet, és kedvét lelte az emberek fiainak társaságában. A mezők liliomaira és az ég madaraira, a kánai menyegzőn az ifjú párra, a hozzá vitt gyermekek arcára nem a Prédikátor rezignáltságával nézett, hanem Isten gyermekének szabad, tiszta, derűs tekintetével.

   A mai Evangélium gazdagja éppen az ellenkező magatartást testesíti meg. Gyakorlati materialista, távol tart magától minden kérdést az élet valódi értelmével kapcsolatban, s csak anyagi javainak gyarapításával és őrzésével van elfoglalva, s a legjobb úton halad, hogy saját maga által előidézett lelki halállal az önzésbe fulladt test kimúlásával véglegessé, visszafordíthatatlanná váljon. Már régen betonbiztos bunkerre változtatta házát, emberi kapcsolatait (ha egyáltalán voltak), s előre megjósolható (maga is tudja), hogy nem a másokért való izgalom miatt, hanem pusztán a zabálás jutalmaként fog jelentkezni nála a cukorbetegség, fenyegeti a szívinfarktus, miközben elnehezült, lomha testét tönkrement lábai egyre keservesebben hordozzák. A Prédikátor keserű – bár életünk egy-egy korszakában hiteles – spiritualizmusa és az evangéliumbeli gazdag hedonizmusa között van az igazság. Pontosabban nem is. A végső igazság nem középen van: közepe csak a felületnek van, az ember szívében nincs közép és szélesség, csak mélység, mely egyszersmind az isteni magasságok kapuja.

            Maga a feltámadt Jézus, aki már testével is az új teremtésben van, küld minket vissza a földre, s elküldve Szentlelkét belénk árasztja Isten örökkévalóságát. Az örök élet megkezdődött, s amíg levetjük a régi embert szokásaival együtt, az új ember napról napra megújul bennünk. Az örök élet megkezdődött, csak még együtt van az idővel. Mennyire más így a föld íze: egy jó ebéd, a jól végzett munka utáni kellemes fáradtság, egy testvéri tekintet, baráti mosoly, de még a szenvedés és a magány sötétsége is más, mert mindent átjár az örökkévalóság íze, színe, illata, világossága.

(Főtisztelendő  fr. Barsi Balázs OFM)