Július 7-én, szombaton a Szentatya lelkipásztori látogatást tett Triesztben az olaszországi katolikusok ötvenedik társadalmi hete alkalmából, melyet július 3. és 7. között tartottak. A pápát a helyi állami és egyházi vezetők fogadták, ezután a kongresszusi központba ment, hogy találkozzon a kongresszus résztvevőivel.
Matteo Maria Zuppi bíboros üdvözlő szavai és Luigi Renna érsek bevezetője után mondta el beszédét. A beszédet követően a társadalmi hét résztvevői az Unità d’Italia térre vonultak közös szentmisére.
Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közzétesszük.
Tisztelt Állami Vezetők, kedves Püspök Testvérek, Bíboros Urak, Testvérek és Nővérek, jó napot kívánok!
Köszönöm Zuppi bíboros úrnak és Baturi érsek úrnak a meghívást, hogy én is részt vegyek záróüléseteken. Köszöntöm Renna érsek urat és a Társadalmi Hetek Tudományos Szervező Bizottságát. Mindenki nevében szeretném kifejezni köszönetemet Trevisi püspök úrnak a trieszti egyházmegye által nyújtott fogadtatásért.
Először nagyapámtól hallottam Triesztről, aki az első világháború idején ott volt 1914-ben a Piavénál. Sok éneket tanított nekünk, s az egyik Triesztről szólt: „Cadorna tábornok azt írta a királynőnek: ha meg akarja nézni Triesztet, képeslapon nézze meg!” Ez volt az első alkalom, amikor a város nevét hallottam.
Ez volt az ötvenedik társadalmi hét. A társadalmi hetek története összefonódik Olaszország történetével, és ez már sokat mond: egy olyan egyházról árulkodik, amely érzékeny a társadalmi változásokra, és igyekszik hozzájárulni a közjóhoz. Ilyen tapasztalatokkal a háttérben egy rendkívül időszerű témáról tárgyaltok: A demokrácia szívében. Részvétel történelem és jövő között.
Boldog Giuseppe Toniolo, aki 1907-ben indította el ezt a kezdeményezést, azt mondta, hogy a demokrácia úgy határozható meg, mint „az a polgári berendezkedés, amelyben minden társadalmi, jogi és gazdasági erő – hierarchikus fejlődésük teljességében – kimondottan a közjó érdekében működnek együtt, úgy alakítva a végeredményt, hogy az elsődlegesen az alsóbb társadalmi osztályok előnyét szolgálja.” [1] Ezt mondta Toniolo. E meghatározás fényében nyilvánvaló, hogy
a mai világban a demokrácia – az igazat megvallva – nem örvend jó egészségnek. Ez érdekel és aggaszt bennünket, mert az ember javáról van szó, és semmi sem lehet idegen tőlünk abból, ami emberi [2].
A demokratikus berendezkedés a második világháború után alakult ki Olaszországban, köszönhetően a katolikusok meghatározó hozzájárulásának is. Büszkék lehetünk erre a történelemre, melyre a társadalmi hetek tapasztalatai is hatással voltak; és – a múlt mitizálása nélkül – tanulnunk kell belőle, hogy vállaljuk annak felelősségét, hogy valami jót építsünk korunkban. Ez a magatartásforma megtalálható abban a lelkipásztori közleményben, amellyel az olasz püspöki kar 1988-ban újraindította a társadalmi heteket. Idézem a célokat: „Értelmet adni a társadalom átalakítására irányuló törekvéseknek; odafigyelni azokra az emberekre, akik a győztes gazdasági folyamatokon és mechanizmusokon kívül rekednek vagy a periférián maradnak; teret adni a társadalmi szolidaritásnak annak minden formájában; támogatni a közjó által sürgetett etika visszatérését […]; jelentést adni az ország fejlődésének, […] az életminőség, a kollektív együttélés, a demokratikus részvétel és a valódi szabadság globális javulásaként értve azt” [3]. Idézet vége. Ez az Egyház társadalmi tanításában gyökerező látásmód magában foglalja a keresztény elkötelezettség bizonyos dimenzióit és azoknak a társadalmi jelenségeknek az evangéliumi olvasatát, amelyek nem csak az olasz kontextusra érvényesek, hanem figyelmeztetést jelentenek az egész emberi társadalom és az összes nép útja számára. Ahogyan ugyanis a demokrácia válsága átível a különböző valóságokon és nemzeteken, ugyanúgy
a társadalmi változtatások iránti felelősségvállalás az összes keresztényhez szóló felhívás, bárhol éljenek és dolgozzanak is a világba.

10






