Bevezetés a koronák feloldásának imájához és a másodházassághoz

Egy rövid szertartás szolgál a koronák „feloldására”, azaz levételére a házasságkötést követő nyolcadik napon. Eszmei imáról van szó, hiszen a koronákat levették a megkoronázás rítusa végén. Lehet olyan feltételezés, hogy bizonyos korban valóban nyolc napig hordták a koronákat/koszorúkat az újházasok. Mindenesetre a jelenlegi formában inkább szimbolikus jelentése van, mint a házasság ’nyolcada’, fényes ünnepének a lezárása. Pasztorális okokból ma leggyakrabban rögtön a megkoronázás végén mondják, vagy teljesen elmarad.

A másodházasság szertartását a bizánci egyház akkor szolgáltatja ki, ha mindkét fél a második házasságára lép. A háttérben meghúzódó alapgondolat az 1Kor 7,9 sajátos értelmezése. Pontosabban egyfajta szertartási konfúziót látunk, ahol megjelenik a Stoudion ’iskola’ szellemiségének szigorúsága, másrészt mégis isteni áldást kér és közvetít a jegyeseknek.

Az „egyszeri és szűzi házasság” ideáljában a második házasság szinte bűnnek hat, nem is beszélve a harmadikról. Ennek megfelelően elmarad az örömteli, ünnepélyes bevonulás a templomba, lerövidül a békességi ekténia, az eljegyzés egyetlen áldó imádságra redukálódik, a megkoronázás két hosszú üdvtörténeti imáját pedig két bűnbánati imádság váltja fel, aminek a szövege nem szívet melengető.

Sokat vitatkoztak arról is, megilleti-e a megkoronázás a másodházasságot, bizonyos szempontból olykor vagy úgy tekintették, mint aminek kisebb a szentségi értéke, vagy mint ami nem is szentség, hanem bűntelen (törvényes) együttélés, aminek azonban szüksége van a jóvátételre, ezért bizonyos ideig eltiltották, illetve el is tiltják a másodházasságra lépőket a szentáldozástól.

Valóban egyoldalú ez a szemlélet, ahol a házasság motivációjában rejtetten csak a „testi vágyakat” sejti, miközben a valós élet sokkal árnyaltabb, Isten ajándékozhat újbóli igazi szerelmet, a megözvegyült kicsi gyerekeinek is szükségük lehet újból apára/anyára, ráadásul groteszkül hat egy ilyen ima, ha két immár idős személy köt második házasságot. Nyilván közrejátszott az is, hogy imák kialakulásának idejében sokkal rövidebb volt az átlagos emberi élet. Erre vezethető vissza a negyedik házasság megáldásának tilalma.

Ugyanakkor a szentségtani fejlődés hatására mégis megtartották a koronázást, a szertartás második fele szinte teljesen azonos a megkoronázáséval, vagyis közvetve az Egyház elismeri, hogy ez a második szerelem is Istentől való.

Pasztorális okokból ezért szerintem nem elítélhető, ha a körülmények ismerete mellett egy pap ebben a szertartásban a két bűnbánati ima helyett a megkoronázás egyik üdvtörténeti imáját mondja. Ahogy nagyon idős pároknál célszerű kihagyni a gyermekek majdani születésére vonatkozó részeket.

Ugyan az ortodox egyház a legvégsőkig tiltakozna a negyedik házasság megáldása ellen, valójában ez is ugyanúgy emberi szabály, mint Nyugaton a kötelező papi cölibátus.