Márciusban lesz 125 éve, hogy a magyar görögkatolikusok az 1900-as szentévben Rómába zarándokoltak. Az évfordulóra készülve háromrészes cikksorozatot indított Véghseő Tamás egyháztörténész az MTA-SZAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség kutatócsoport honlapján. A Rómába vezető zarándokút a politika zsákutcájából kivezető út is. Ez tette a magyar görögkatolikusok útját a remény zarándoklatává.
„…e zarándoklattal bizonyítjuk létünket”
Százhuszonöt évvel ezelőtt ezekben a januári napokban és hetekben lázas szervezőmunka zajlott a Görög Szertartású Katolikus Magyarok Országos Bizottságának irodáiban. A görögkatolikus érdekképviseleti szervezet önkéntesei – Bacsinszky Vladimir MÁV-igazgató vezetése alatt – egy szentévi római zarándoklat megszervezésén dolgoztak. A gondos szervezőmunka eredményeként a mintegy félezernyi magyar görögkatolikus hívő római zarándoklata 1900. március 6. és 9. között rendben lezajlott, és minden várakozást felülmúlóan sikeres lett.
Az a terv, hogy a magyar görögkatolikusok zarándokoljanak el Rómába, már a Görög Szertartású Katolikus Magyarok Országos Bizottságának 1898. júliusi alakuló ülésén megfogalmazódott.
A Katolikus Közel-keleti Népjóléti Egyesület, a CNEWA kiadványa, a ONE magazin a 75 éves jubileum alkalmából, 2024-ben készített interjút Magdalena Smet PSN nővérrel, aki 1987 óta él és szolgálja a menekülteket a Libanonban, a dbajehi táborban.
A Katolikus Közel-keleti Népjóléti Egyesületet (Catholic Near East Welfare Association, CNEWA) 1924-ben alapította Richard Barry-Doyle és Paul Wattson az Egyesült Államokban. Isten szolgája Paul Wattson episzkopális lelkészből lett katolikus pap, ő kezdeményezte a keresztények egységéért való imát: először 1908-ban valósult meg az imanyolcad az egységért, ennek folytatása az ökumenikus imahét, amelynek kezdete idén január 19-re esik.
Richard Barry-Doyle ír pap káplánként szolgált az I. világháború alatt, majd Paul Wattson hívására érkezett New Yorkba, aki jótékonysági gyűjtésekbe akarta bevonni az agilis ír papot; elsőként Georgiosz Kalavaszisz görögkatolikus püspök, konstantinápolyi apostoli exarcha humanitárius törekvéseit kívánták támogatni.
Az I. világháború után XV. Benedek és XI. Piusz pápa fontos küldetésnek tartotta a háború sújtotta népek támogatását, ebben hathatós támogatókra leltek elsősorban az amerikai katolikus hívek között. Ők küldtek segélyeket például 1921–23 között a Szentszék felhívásaira, hogy segíteni tudjanak az éhínség sújtotta oroszországi lakosságnak. E kezdeményezések mentén jött létre több jótékonysági szervezet az Egyesült Államokban, melyeket végül 1926-ban XI. Piusz pápa egyesített a Catholic Near East Welfare Association szervezetben, és a mindenkori New York-i érsek közvetlen irányítása alá helyezte.
A Palesztinai Pápai Missziót 1949-ben alapította XII. Piusz pápa, annak a több százezer palesztinnak a támogatására, akiknek el kellett hagyniuk szülőföldjüket az 1948-as arab–izraeli háború miatt. A Pápai Misszió irányítását az egyházfő a Catholic Near East Welfare Associationre bízta; azóta a szervezet tevékenységi köre kibővült, mára az egész Közel-Keletre kiterjed.
Libanonban például a kezdetektől, az 1950-es évek elejétől fogva támogatják a Bejrúttól 12 kilométerre található dbayehi palesztin menekülttábort. A CNEWA kiadványa, a ONE a 75 éves jubileum alkalmából készített interjút Magdalena Smet PSN nővérrel, aki 1987 óta él és szolgálja a menekülteket a dbayehi táborban.
A beszélgetésből kiderül, hogy Jézus Kis Nővérei 1970-ben érkeztek Libanonba. Eleinte a Bourj Hammoud nevű népszerű negyedben laktak, Magda nővér akkoriban egy gyárban dolgozott. Ott ismerte meg a palesztin közösséget. Maga a gyár nagyon közel volt egy palesztin táborhoz. Magda nővér nem tudott arabul, de a gyárban vele dolgozó palesztin asszonyok kedvesek voltak, meghívták vendégségbe a menekülttáborba, közös nyelv nélkül is barátságok születtek. Egy évvel később kezdett el arabul tanulni.
Ez volt az a pont, amikor a kisnővérek azt mondták maguknak: ha valóban Charles de Foucauld lelkiségében akarunk élni, akkor ezekhez az emberekhez kell odafordulnunk, akiktől évek óta megtagadják a jogaikat. Ekkor kértek engedélyt, hogy a táborban élhessenek – folytatja történetüket a ONE magazin. – Ez azonban akadályokba ütközött, de végül a libanoni püspök segítségével kaptak engedélyt ahhoz, hogy egy kisebb palesztin táborba költözzenek be, ahol palesztinai keresztények és muszlimok is éltek.
A három sarkalatos erényt idéző Hit, remény és rajzfilm címmel nyílt meg január 16-án, csütörtökön este Róma központjában, a Kancellária impozáns reneszánsz palotájában a Jankovics Marcellnek emléket állító multimediális kiállítás, „a szentév első nagy római magyar eseménye”, melynek művészeti vezetője a rajzfilmrendező özvegye, Rubovszky Éva.
A Fides, spes, caritas isteni erényhármasból az utolsót helyettesíti nemcsak szójáték formájában a cartoni kifejezés, mely Jankovics Marcell művészi világára, leginkább rajzfilmjeire utal, ami méltán szerzett neki országhatáron, de még az „Óperenciás tengeren túl” is elismerést és szakmai megbecsülést. Jankovics üzenete „oly korban született”, amikor a legalapvetőbb emberi értékekről, az ember önmagát meglépő transzcendenciájáról csak áttételesen és rejtjelezve lehetett beszélni. Ezt a küldetést a művészet töltötte be, karöltve az éppen csak megtűrt egyházi szolgálattal.
A keresztény, polgári, értelmiségi családból eredő Jankovics Marcell 1941-es születése mindannak „átmentésére ítélte őt”, amiről közvetlen nem lehetett beszélni. Az ötvenes évek közepén az ezeréves Pannonhalmán végzett gimnáziumi tanulmányai érzékeny iránytűt adtak kezébe, mely magától fölbukkanó tehetségéhez orientációt társított: Hozd fel néped ősi kincseit a mélyből és emeld magasba! Rajzolj színes kartonokat és kinematikusan mozgasd őket! Az eredmény – többek között – a Teremtés, az Ember tragédiája, a János vitéz és a Fehérlófia alkotások.
A doni tragédia 82. évfordulóján, december 12-én ökumenikus imádság keretében Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök megáldotta a pákozdi Mészeg-hegyen 1993-ban felállított és az elmúlt évben felújított Don-kanyar-emlékkápolnát.
Beszédet mondott Bobory Zoltán költő, író, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tiszteletbeli elnöke; Berdó Gábor Károly, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes.
„Miután egy vihar megtépázta, most itt áll újraépítve, és állni fog, mert mint ahogy 1993-ban felépült, úgy most is hittel, a szívekben épült újjá!” – emlékeztette a megjelenteket a tisztelgő ünnepség nyitányaként Bobory Zoltán költő, író, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tiszteletbeli elnöke.
Immár hagyományos ünnep a vatikáni Sixtus-kápolnában az Urunk keresztsége vasárnapján délelőtt tartott gyermekkeresztelés, melyet Ferenc pápa ezúttal is személyesen végzett. A huszonegy keresztelendő kisfiú és kisleány a vatikáni alkalmazottak gyermekei, így tehát egy meghitt hangulatú, családi ünnepet tartottak Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás és Fernando Vérgez Alzaga bíboros, Vatikán Városállam Kormányzóságának elnöke közreműködésével.
„Ma itt ők parancsolnak és nekünk őket kell szolgálnunk” – jegyezte meg Ferenc pápa a keresztelési szentmise kezdetén, utalással a kisgyermekekre, akiknek többsége alig pár hónapos csecsemő volt. A Sixtus-kápolna kórusa ezúttal a kicsiknek kedvezett, mert énekeik csendesek voltak, némelykor altató-dalhoz hasonlítottak.
Fontos, hogy a gyerekek jól érezzék magukat!
A keresztelési szertartás kezdetén a Szentatya így szólt a szülőkhöz: „Fontos, hogy a gyerekek jól érezzék magukat! Ha éhesek, szoptassátok meg őket, hogy ne sírjanak! Ha túl melegük van, lazítsátok meg a ruhájukat! De engedjük meg, hogy jól érezzék magukat, mert ma ők irányítanak és nekünk kell szolgálnunk őket a keresztség szentségével és az imával! Kezdjük most együtt ezt a szertartást! Ma mindannyian, ti szülők, és maga az Egyház a legnagyobb ajándékot adják nekik, a hit ajándékát a gyermekeknek. Így haladjunk tovább az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Konrad Krajewski és Fernando Vérgez Alzaga bíborosok segítettek a keresztelés szertartásában, ők jelölték meg a keresztelendőket a katekumenek olajával, majd a keresztszülők vitték Ferenc pápa elé a kicsiket, akiket a Szentatya egyenként megkeresztelt, háromszor csorgatva homlokukra a keresztvizet, mondván: „Én téged megkeresztellek az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében”.
A keresztelést követően Konrad Krajewski bíboros jelölte meg őket homlokukon a szent krizmával, majd Fernando Vérgez Alzaga bíboros adta a keresztszülőknek az égő gyertyát, ami az élő hitet jelképezi és a fehér keresztelői kisinget, mely az istengyermeki méltóság jelképe. „Mindig vigyétek magatokkal ezt a fényt otthonaitokba ennek a napnak az emlékeztetőjeként!. És ha bármilyen probléma vagy nehézség adódik, gyújtsátok meg ezt a gyertyát, hogy az Úrtól a szükséges kegyelmet kérjétek családotok számára!”.
1983 óta itt keresztelik a vatikáni alkalmazottak gyermekeit
A vatikáni alkalmazottak gyermekeinek keresztelését Szent II. János Pál pápa 1981-ben vezette be
A két segédkező bíboros elvégezte az „Effata”, azaz „Nyílj meg” szertartást is, annak emlékére, hogy Jézus a Márk evangélium tanúsága szerint meggyógyított egy süketnémát: „Eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. Különhívta a tömegből, fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét, föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: „Effata, azaz nyílj meg!” Azon nyomban meg is oldódott a nyelve és érthetően beszélt” (Mk 7,31-36). A bíborosok ezen ősi gyakorlat jegyében hüvelykujjukkal megérintették a megkeresztelt gyerekek fülét és ajkát. Ferenc pápa ezúttal nem tartott külön homíliát, hanem megjegyezte: „Most folytassuk a gyermekkeresztség szertartását. Kérjük az Urat, hogy növekedjenek a hitben, az igaz emberségben, a család örömében”. A szentmise végén Ferenc pápa a megkereszteltek családjaival váltott néhány szót és mindegyiküknek ajándékot adott át.
A vatikáni alkalmazottak gyermekeinek megkeresztelését Szent II. János Pál pápa 1981-ben vezette be, először a pápai lakosztályhoz közeli Cappella Paolinában, a Pál-kápolnában, majd 1983-tól kezdve egészen a mostani évig a Sixtus-kápolnában tartott szertartással.
Január 5-én, vasárnap délelőtt, vízkereszt ünnepének előnapján Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita Szent Liturgiát mutatott be Budapesten, a Fő utcai Szent Flórián görögkatolikus templomban, majd a Batthyány térnél megszentelte a Duna vizét. A szertartás kezdetén a főpásztor megáldotta a szentély közelmúltban elkészült üvegablakát, amely a tizenkét apostolt ábrázolja.
Prédikációjában az érsek-metropolita Szent Márk könyvére utalva emlékeztetett: Keresztelő János előhírnök, ezt egyértelműen kimondja: „Utánam jön az, aki nagyobb nálam.” Jézus fontosnak tartotta, hogy elküldjön maga előtt valakit; tudta, hogy szükség van az előkészületre. Az ő földi működését előkészítette Keresztelő János, aki bűnbánatra tanította a választott népet, amelynek története erről szól: az Úristen mindig küld prófétákat, kiválasztott embereket, akik előre jelzik, hogy eljön majd a Messiás.
Az egész Ószövetség egy hatalmas előkészület Jézus Krisztus megérkezéséhez. Az Ószövetséget ezért nem szabad félretenni, együtt kell venni az Újszövetséggel, hogy felkészüljünk mi is a Messiás érkezésére – mondta Kocsis Fülöp. – Ahhoz, hogy befogadjuk Isten kegyelmét, előkészületre van szükségünk. Az Úristen ezért gondoskodott arról, hogy fölkészítse az emberiséget az ő jövetelére.
1
